2024. április 19., péntek

Gazdasági bejegyzések megújítása

Segítenek a falugazdászok

A mezőgazdasági családi gazdaságok 2015-ös évre szóló, a gazdaságokon belüli változásainak bejelentésében, valamint az első bejegyzésben segítik a lakosokat Magyarkanizsa Község Agráruniójának falugazdászai most is, mint ahogyan az előző években. Segítségükre lesznek a dokumentáció kitöltésében, valamint azok eljuttatásában az Államkincstár magyarkanizsai fiókjához. A 2015-ös évben ugyanis azok a gazdák, akik nem újítják föl gazdaságuk regisztrációját, elesnek mindennemű támogatástól.

– Újdonság, hogy azok az idős termelők, akik igénylik a tartománytól bérbe adott földek utáni támogatást, kötelesek felújítani a regisztrációt. Eddig a passzív státuszban lévők is megkapták a támogatást, ezentúl viszont kizárólag az aktív státuszban lévő gazdaságoknak jár a támogatás – mondta Skutera Éva falugazdász.

A gazdáknak a regisztrációhoz az idei évre szóló, saját kezűleg írt vetéstervet (parcella, kultúra) kell mellékelni, a jószágtenyésztőknek pedig az udvarszámot (kék karton, oltópapír stb.) kell magukkal vinni, és hogy az adott jószágból hány darab van a gazdaságban.

A 2014. december 31-én lejárt bérleti szerződéseket törölte a rendszer, azaz a postázott felújítási táblázatokban nem találhatóak meg, így amennyiben szeretnék megújítani a bérletet, új szerződést kell készíteniük.

Az adorjáni termelőknek a postán megkapott, tagosításról szóló végzés (Izvod iz rešenja o raspodeli komasacione mase) hitelesített fénymásolatát kell magukkal vinniük, mert az alapján vezetik be a gazdaságba az új parcellaszámokat. S az új bérleti szerződéseket is a már új parcellaszámokkal kell megkötni és hitelesíteni.

A falugazdászok a következő idő- és helységrendi sorrendben fogadják az ügyfeleket február 9-től március 31-ig: hétfőn és szerdán Oromhegyesen és Kispiacon, kedden Horgoson és Tóthfaluban, csütörtökön Martonoson, csütörtökön és pénteken Adorjánon 8–13 óráig. Magyarkanizsán a városháza 16-os számú irodájában minden munkanapon hétfőtől péntekig 8-tól 13 óráig fogadják az ügyfeleket. További információt Dobó Ellától a 024/874-236-os és 064/80 62 051-es telefonszámon kaphatnak.

Az oromi, újfalui és völgyesi termelők részére kedden és csütörtökön Mihályi Gizella (tel.: 064/80 62 155) az oromi Tűzoltó Otthonban tart ügyfélfogadást 7-től 15 óráig.

Kishomokon február 6-án Skutera Éva fogadja a termelőket Sors Endre házánál.

A termelőknek jelképes összeggel, a gazdaság nagyságától függően 200–800 dinárral kell a falugazdászok munkájához hozzájárulni.