2024. március 28., csütörtök
MAGYARKANIZSA

Szolid eredmények 2014-ben

Tavaly a magyarkanizsai Potisje labdarúgói a harmadik helyet szerezték meg a Tisza Menti Ligában, de mivel a tóthfalusi Olimpia kilépett a Szabadkai Ligából, így a Potisje az őszi idényben a körzeti ligában szerepelt. A Potisje csapata váltakozó teljesítményt nyújtva hat győzelemmel, egy döntetlennel, hét vereséggel, 25:22-es gólaránnyal, 19 ponttal a kilencedik helyen végzett az őszi idény végén. A csapat legeredményesebb góllövői Balgó József nyolc, Apró Levente és Marjan Nikičić négy-négy góllal, míg Basa Attila három gólt ért el. A liga sportszerűségi listáján a Potisje a harmadik 30 negatív ponttal, két piros és huszonnégy sárga lappal. Az első csapat edzője Puniša Memedović.

A Potisje utánpótláscsapatai is hullámzó eredményekkel szerepeltek a különböző ligákban. A serdülőcsapat az öttagú szabadkai minőségi ligában játszik, ahol az ötödik lett egy győzelemmel, hét vereséggel, 4:35-ös gólaránnyal, 3 ponttal. A serdülőcsapat edzője Szabó Árpád. A pionírcsapat a tizenkét tagú Tisza Menti Ligában a második helyet szerezte meg nyolc győzelemmel, két vereséggel, 50:13-as gólaránnyal, 24 ponttal, egy mérkőzést tavaszra halasztottak. Ugyancsak a Tisza Menti Liga tagja a Kanizsa csapata is, amely az őszi idényt a kilencedik helyen fejezte be, három győzelemmel, egy döntetlennel, hat vereséggel, 24:47-es gólaránnyal, 10 ponttal, egy elhalasztott mérkőzéssel. A Potisje kispionírcsapata a tizenegy tagú szabadkai minőségi ligában a nyolcadik lett négy győzelemmel, hat vereséggel, 13:21-es gólaránnyal, 12 ponttal. A pionír- és a kispionírcsapat edzője Vajda Fángyó. A szabadkai minőségi Futbal 7 labdarúgó-bajnokságot őszi–tavaszi idényben, tornarendszerben négy-négy körben rendezik, 10 éves korig, amelyen tizenkilenc csapat vesz részt. Először a csoportmérkőzéseket játszották le, majd a helyosztó meccsekre került sor. Az elért eredmények alapján rangsorolják a csapatokat, nyolc kör után az első nyolc helyezett csapat vesz részt a bajnokság tavaszi rájátszásában, ami után kialakul a végső sorrend a Futbal 7 bajnokságban. Az őszi idényben az első körben a Potisje a tizenkettedik, a második körben a tizenharmadik, a harmadik körben a tizenhatodik, a negyedik körben a tizenharmadik helyen végzett, így összesítésben a tizennegyedik helyen áll 7 ponttal. A Potisje Fudbal 7 csapatának edzője Svetozar Lončar. A fenti utánpótláscsapatokon kívül a Potisje kezdőivel, akik még nem versenyeznek, Búza Attila edző foglalkozik.

A Potisje csapatában, amely az őszi idényben a Szabadkai Ligában szerepelt, csak a saját nevelésű magyarkanizsai játékosok játszanak, akik végigjárták a klub minden korosztályát, és így jutottak be az első csapatba. Ezenkívül hangsúlyozni kell, hogy a csapat átlagéletkora a legalacsonyabb a ligában, így a csapat játékerejét és a kellő tapasztalat hiányát nézve az elért kilencedik helyezés reálisnak és kielégítőnek mondható. Az elért eredmények a játékosok és az edző kemény és szorgalmas munkájának köszönhetők, hetente öt edzést, egy mérkőzést tartanak, és csak egy szabadnapjuk van. Ez a komoly edzői program kellő erőnlétet és jó csapatmunkát teremt, amely pótolja a csapat tapasztalatlanságát a körzeti ligában. A klubnak sikerült az elmúlt évben kellő számú támogatót találni, akik a pénzügyi keret nyolcvan százalékát biztosítják a zavartalan működéshez, míg a hiányzó húsz százalékot a községi sportszövetség adja. A klub rendelkezik megfelelő objektumokkal, sportfelszerelésekkel és edzőkkel, amelyek szolid munkafeltételeket teremtenek számára a bajnokságokban való részvételhez. Tavaly a klub a körzeti ligába való visszajutásra helyezte a hangsúlyt, így kevesebbet foglalkozhattunk az utánpótlás-korosztályokkal. Mivel a klub mindig is nagy hangsúlyt fektetett az utánpótlás-nevelésre, mi továbbra is ezt az irányvonalat tartjuk helyesnek, és igyekszünk a tavalyi hiányosságokat az idén pótolni. Továbbra is a tagság létszámának növelésén dolgozunk, és igyekszünk minél több fiatalt bevonni a klub munkájába, hogy legyen elegendő játékosunk minden korosztályban. Az első csapat január 17-én kezdte meg a felkészülést a tavaszi idényre, a keret jelenleg 18 játékosból áll, ami nem elegendő a bajnokságban való részvételhez, így a vezetőség 22 játékosra tervezi növelni a létszámot. A játékosok komoly hozzáállással edzenek, folytatják az őszi idényben kialakult munkatempót, és véleményem szerint a tavaszi idényben még jobb eredmények várhatóak a csapattól, ami előrelépést jelent majd a táblázaton is. A tavaszi idényre való felkészülés keretében hat mérkőzés lejátszását tervezzük a környékbeli csapatokkal, egyelőre a Zenta, a törökkanizsai Obilić, a tiszaszentmiklósi Sloga, az adorjáni Tisza és a Horgos ellen tervezzük, hogy pályára lépünk – mondta Miloš Vidović, a Potisje elnöke.

Mint az elnök is említette, ősszel csak 18 játékos állt a rendelkezésemre, s ezt figyelembe véve nem lehetünk elégedetlenek a helyezésünkkel. Ez a helyzet tavaszra csak javulni fog, így azt várom, hogy az eredmények is jobbak lesznek. Egyébként sokáig nem voltam jelen ebben a rangfokozatban, pontosan 18 évig. Meg kell mondjam, hogy kellemesen meglepett a Szabadkai Liga színvonala. Kimondottan jó csapatok és tehetséges játékosok vannak, és tetszetős játék folyik. Az viszont nem jó, hogy szinte gyakorlattá vált, a csapatok anyagi okok miatt nem akarnak magasabb rangfokozatba kerülni, holott a játékuk színvonala alapján lenne rá lehetőségük. Most a legmagasabb helyezésre a Krivaja, a törökkanizsai Obilić és a njegoševói Proleter esélyes, de meglátjuk, hogy végül kinek lesz a legnagyobb ambíciója. A Potisje célja a Bácskai Liga, s a feltételeket tárgyilagosan nézve ott is a helye – nyilatkozta Memedović.