2024. április 20., szombat

Ezt megkaptuk!

Fejenként 344,72 dinárral gazdagodtak a Szerbiai Telekom közvállalat ingyenrészvényesei

Az Állami Értékpapírok Központi Nyilvántartója január 23-án átutalta a 2014-es évre vonatkozó osztalékelőleget a Szerbiai Telekom részvényeseinek a számlájára. Összesen 10,464 milliárd dinárt utaltak át, vagyis 11,12 dinárt részvényenként. Az ingyenrészvényekre jogosult szerbiai állampolgárok 2012-ben kaptak fejenként 31 Telekom-részvényt, ők lettek most 344,72 dinárral gazdagabbak. A Telekom részvényeinek 58,11%-a állami tulajdon, 20%-ának a cég a tulajdonosa, 14,95% a polgárok tulajdona, 6,94% pedig a jelenlegi és egykori foglalkoztatottaké. A Telekom egy-egy részvénye kiosztáskor 2,27 eurót ért. Tavaly a vállalat egy-egy részvénye után 8,05 dinár osztalékot fizettek ki.

A belgrádi tőzsdén csak a NIS és a Nikola Tesla Repülőtér ingyenrészvényeivel kereskednek, a Telekom papírjaival egyelőre nem. Arról, hogy a Telekom mikor jelenhet meg a tőzsdén, a szerb kormány dönt. A belgrádi tőzsdén a NIS részvényei kedden és szerdán is 715 dináron álltak záráskor. A polgárok 2010-ben öt NIS-részvényt kaptak 505 dináros egységenkénti kezdőáron, ezek ma összesen 3575 dinárt érnek. A Nikola Tesla repülőtér egy-egy részvénye kedden-szerdán 968 dináron állapodott meg a 13 órai záráskor. Kiosztáskor a reptér egy részvénye – ennyi járt fejenként – 600 dinárt ért.

Mintegy 4,8 millió szerbiai állampolgár jogosult ingyenrészvényekre. A villanygazdaság, az EPS lenne a következő, melynek részvényeit kiosztanák, de a 2014-re korábban beharangozott részvényosztást elhalasztották. A villanygazdaság értékét 3 és 4 milliárd euróra becsülik. A polgároknak ebben az esetben is a részvények 15 százaléka jutna, ami 500 millió eurót is jelenthet. Ez egyben azt is jelenti, hogy mindenki fejenként akár több mint száz eurót kaphatna. A lapokban megjelenő becslések szerint a 4,8 millió ingyenrészvényre jogosult szerbiai polgár 42–165 euró értékű EPS-ingyenrészvényt remélhet. Aleksandar Antić energiaügyi miniszter szerint 2016 szeptemberétől alakul részvénytársasággá az EPS. A tervek szerint az állam nem vonul ki teljesen a vállalat tulajdonlásából, többségi részvényes marad.

Az eredeti terv szerint az ingyenes részvényekre jogosult lakosok hat nagy szerbiai közvállalat – a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS), a Szerbiai Villanygazdaság (EPS), a Szerbiai Telekom, a belgrádi Nikola Tesla repülőtér, a JAT légitársaság és Galenika gyógyszeripari vállalat – értékpapírjaihoz jutottak volna hozzá térítésmentesen. Polgáraink emlékezetében él még, amikor az egyik politikus a 2008-as választási kampányban ezereurós részesedést ígért az ingyenrészvényekre jogosult polgároknak.

Ehhez képest hol tartunk most? A polgárok 2010-ben kaptak 1700 dinárt készpénzben, amelyet a tender által értékesített vállalatok eladásából befolyt pénzből fizettek ki nekik. Az öt darab NIS-részvény mintegy 30 eurót ér, a Telekom részvényei 70-et, a Nikola Tesla reptér értékpapírja pedig 7,5 eurót. Az EPS részvényeiből legjobb esetben is 150 euróra lehet számítani. Hol van ez az ezertől? Erre mondják, utalva a viccre: járni jár, de nem jutott!