2024. március 29., péntek
MAGYARKANIZSA

Bioétkeztetés az óvodában

Egyhangúlag az alma és a banán a kedvenc gyümölcs, de a zöldségfélékkel is békében élnek a magyarkanizsai Gyöngyszemeink Iskoláskor Előtti Intézmény óvodásai, legalábbis ez derül ki a folyosón rögtönzött közvélemény-kutatásból. A hatévesek elárulják, hogy nem szoktak válogatni, a répafőzeléken kívül – amelyre ketten is panaszkodnak – szinte mindent megesznek, de hozzáteszik, hogy azért az anyu főztje utolérhetetlen. Az étkeztetés ugyanis nemrégiben módosult az intézmény magyarkanizsai és horgosi óvodáiban, az önkormányzat támogatásának köszönhetően ugyanis megváltoztatták az alapanyagokat, például a friss zöldségeket, gyümölcsöket újabban helyi biotermelőktől szerzik be. A községben egyelőre csak ezen a két településen vezették be, ahol uzsonnán kívül ebédet is kapnak a gyerekek. Csányi Györgyi, az óvoda egészségügyi nővérének elmondása szerint régóta tervezik már a váltást, de most sikerült megvalósítani.

– Egy nutricionista állította össze az étrendet, amely nem sokban változott az eddigihez képest, tehát nagyjából ugyanazokat az ételeket készítik, mint eddig, csak más alapanyagokból. A zöldségeket, gyümölcsöket bejegyzett biotermelőktől szerezzük be, a gabonafélék közül a tönkölybúzát és a barna rizst részesítjük előnyben, valamint a teát is lecseréltük. A bioélelmiszerek legnagyobb előnye, hogy nincsenek mérgező vegyszerrel kezelve, gazdagabbak vitaminokban, így erősítik a gyerekek immunrendszerét, és gátolják az elhízást is – meséli a nővér, akinek elmondása szerint a gyerekek nem igazán észleltek változást az ízekben. A konyhában dolgozók megerősítették, hogy nem főznek különleges ebédet, egyszerű krumplileves az előétel, zöldséggel, répával, főételnek spenót és pecsenye.

A bioélelmiszerek beszerzése körülbelül 20-30%-kal többe kerül, de az önkormányzat pályázaton nyert támogatásának köszönhetően fedezik a különbséget, így ez nincs kihatással a szülők pénztárcájára.

Halász Mónika mezőgazdasággal megbízott községi tanácstag szerint a bioétkeztetés a környezetvédelem és a mezőgazdaság szempontjából is hasznos.

– Régi tervünk valósult meg a bioétkeztetés bevezetésével az óvodában. Az ötletet a szabadkai önkormányzat adta, ahol már évek óta ez a gyakorlat. Szeretnénk, ha nálunk is népszerűsödne a biogazdálkodás, mert az környezetvédelmi és mezőgazdasági szempontból is előnyös. A Mezőgazdasági Alapból támogatást különítünk el a biotermelőknek, ezáltal is motiválni szeretnénk a gazdákat, hogy minél többen térjenek át. A tanulmányok is azt mutatják, hogy ebben az irányban érdemes gondolkodni – mondta a tanácstag.