2024. március 29., péntek

Könnygázt vetettek be a kormányellenes tüntetőkkel szemben Koszovóban

Aleksandar Jablanović koszovói szerb miniszter távozását, valamint a trepčai bányakomplexum átvételét követelte kedden az a több ezer koszovói albán tüntető, aki a főváros, Pristina utcáira vonult. A tüntetők kövekkel dobálják a rendőröket. A rendőrség könnygázt és vízágyúkat vetett be a tüntetők ellen. Hírügynökségi jelentések szerint több tíz sérült van mindkét oldalon. A SZRTV jelenése szerint mintegy 30 rendőr megsérült. 27 tüntetőt őrizetbe vettek, köztük Pristina polgármeterét is, akit rövid időn belül szabadon engedtek. 

A Szerbiai Újságíró Egyesület határozata alapján a belgrádi lapok koszovói tudósítói nem tájékoztatnak a tüntetésről, így ítélik el, az egy héttel ezelőtt történt incidenst, mikor szerb újságírókat köveztek meg Koszovón.  

A helyi beszámolók szerint az Önrendelkezés nevű ellenzéki párt szimpatizánsai, valamint más, elégedetlen lakosok elsősorban Aleksandar Jablanović koszovói szerb miniszter kormányból való kizárását követelték.

Az Önrendelkezés kedden 16 óráig adott időt a pristinai kormánynak arra, hogy menessze a minisztert, aki néhány napja szörnyetegnek nevezte koszovói albán nők egy csoportját, a még mindig eltűntként nyilvántartott albánok hozzátartozóit. A csoport január 6-án, az ortodox karácsony napján kövekkel dobált meg egy buszt, amellyel a Koszovóból elszármazott szerbek szerették volna meglátogatni egykori otthonaikat.

Szombaton már volt egy hasonló tüntetés a koszovói fővárosban, akkor a rendőrség könnygázt vetett be. A demonstrálók kövekkel dobálták meg a kormányépületet, amely előtt tüntettek, több ablakot betörtek. Az összetűzés során 19 rendőr megsérült, 22 tüntetőt őrizetbe vettek.

Az emberek azután vonultak ismét utcára, hogy az ellenzéki párt követelését még csak napirendre sem tűzte keddi ülésén a kormány.

A tüntetők szerint a koszovói kormány túl engedékeny Szerbiával szemben, a miniszterelnök, Isa Mustafa Szerbia szolgája, Hashim Thaci volt kormányfő és jelenlegi külügyminiszter pedig börtönbe való - ez olvasható azokon a táblákon, amelyekkel Pristina főterére vonultak az emberek.

Január közepén felröppent a hír, hogy Pristina saját igazgatása alá vonná az észak-koszovói Mitrovica melletti Trepča bányát, a szerb kormány azonban határozottan tiltakozott ez ellen, főként azért, mert továbbra is saját tartományának tekinti Koszovót. Később a koszovói kormány visszavonta az indítványt, a lakosság azonban követeli az egykori Jugoszlávia legnagyobb ólom-, cink- és ezüstbányájának átvételét.