2024. március 28., csütörtök

Ünnepelt a Paulinum

Pro Ecclesia et Pontifice pápai aranykereszttel tüntette ki a Vatikán Kern Imrét

Vasárnap a szabadkai Paulinum Gimnázium és Kollégium kápolnájában megünnepelték az intézet búcsúját, a mise után pedig Ferenc pápa megbízásából átadták Kern Imrének, az Infrastrukturális és Építésügyi Minisztérium államtitkárának a Vatikán egyik legmagasabb, világi személyeknek járó egyházi elismerését, a Pro Ecclesia et Pontifice (Az egyházért és a pápáért) pápai aranykeresztet.

Fotó: Diósi Árpád

Fotó: Diósi Árpád

A mise kezdetén Msgr. Dr. Pénzes János megyéspüspök megszentelte a kápolna és az intézet védőszentjét ábrázoló festményt. A Szent Pált ábrázoló festmény az intézet egykori diákjának, Drobina Gábor regőcei származású zombori káplánnak a műve. Kern Imrét Miocs József atya, a Szabadkai Paulinum Püspökségi Gimnázium igazgatója méltatta. Mint kiemelte, Kern Imre a 90-es években Szabadka község végrehajtó bizottságának elnökeként munkájával folyamatoson biztosította a város infrastruktúrájának folyamatos működését, valamint a városi polgárok életkörülményeinek javítását.

– A bombázások alatt Kern Imre szervezésének köszönhetően folyamatosan működtek a városi szolgálatok, ennek köszönhetően pedig az iskolák, többek között a Paulinum egyetlen napot sem maradtak fűtés nélkül. A bombázások után újraépíttette a város legrosszabb állapotban lévő épületeit, valamint Szabadka hírét nem csak Európába vitte el, hanem az egész világba. Tevékenyen részt vett a legismertebb szabadkai fesztiválok létrehozásában, közreműködésének köszönhetően az önkormányzat bevezette a történelmi egyházak támogatását, a Tartományi Nagyberuházási Alap igazgatóhelyetteseként pedig felkarolta a Paulinum Klasszikus Gimnázium hőszigetelési munkálatait és nyílászáróinak cseréjét – sorolta a díjazott érdemeit az intézet igazgatója, hozzátéve, hogy Kern Imre eltekintve a mindenkori tisztségeitől mindig gyakorló hívő volt.

A pápai aranykeresztet és az elismerő oklevelet Pénzes János megyéspüspök adta át. A Pro Ecclesia et Pontifice kitüntetést XIII. Leó pápa alapította 1888-ban, a mai gyakorlat szerint azoknak adják át, akik a Szentatya szolgálatában érdemeket szereztek.

Fotó: Diósi Árpád

Fotó: Diósi Árpád

– Az első kérdés, ami ilyenkor felmerül az emberben, hogy megérdemelte-e egyáltalán ezt a díjat. Hiányérzet van a lelkemben. Az egész munkásságom alatt hiányérzetem volt, hogy sokkal többet is lehetett volna tenni. A díj nem csak az én elismerésem, hanem az egész vajdasági közösség elismerése is – nyilatkozta a díjazott.

A szentmise végén Pénzes János a diákokhoz fordulva megjegyezte, öregségére tekintve elképzelhető, hogy utoljára tartott misét a Paulinum kápolnájában, hozzátéve, hogy bár nyugdíjazásáig még három év van hátra. Szavai szerint egy püspök háromféleképpen válhat meg szolgálatától, vagy 75 éves korában nyugdíjba kerül, vagy betegsége miatt lemond, vagy elhalálozik.

– Egyre jobban érzem, milyen idősként dolgozni – mondta a püspök és hozzátette, hogy mivel a 78 éves Ferenc pápa is jelen van a közösségi oldalakon, így ő is minden nap posztol érdekességeket az egyház életéről, valamint közzéteszi a pápa napi prédikációit is.

A szentmisét a gimnázium diákjainak alkalmi műsorával tették ünnepélyesebbé. Az ünnepségen részt vett Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség és a tartományi parlament elnöke, Maglai Jenő, Szabadka polgármestere, valamint Takács László, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának vezető konzulja is. Január 25-e az intézet névadójának, Szent Pál apostol megtérésének ünnepe, amelyet népiesen pálfordulónak is neveznek. A keresztényeket üldöző Saul ezen a napon döntött úgy, hogy a Pál (Paulus) nevet felvéve kereszténnyé lesz és a továbbiakban Krisztus igéjét hirdeti. A keresztény mozgalom ezzel a lépéssel indult el ezen az úton, mely által világvallássá lett.