2024. március 28., csütörtök

Eredménytelen kezdeményezések

Fizetős marad a Horgos–Röszke határátkelőtől az első szegedi lejáróig vezető útszakasz

Mint ismeretes, az új magyarországi útdíjfizetési rendszerben január elsejétől a Horgos–Röszke határátkelőtől induló autópálya első 900 méteres szakasza is fizetőssé vált. Orbán Viktor kormányfő az újítás bevezetését követően a sajtónak nyilatkozva arra kérte a lakosságot, hogy mutassanak rá a rendszer hiányosságaira. Orbán szavai szerint az észrevételeket január 21-ével, szerdával bezárólag lehetett eljuttatni az illetékeseknek. Bár az volt a terv, hogy a magyar kormány január végén vizsgálja felül az autópálya-díjrendszer körül kialakult vitás kérdéseket, csütörtökön bejelentették ezzel kapcsolatos döntésüket. A magyarországi autópályák bizonyos szakaszain eltörölték a megyei matricát, a röszkei szakaszon azonban hatályban maradt ez a kötelezettség.

Fotó: Molnár Edvárd

Fotó: Molnár Edvárd

Így aki ezen a határátkelőn lép Magyarország területére és mondjuk Szegedre kíván eljutni, annak éves matricát kell kiváltania, amely 5 ezer forintba kerül. Ahogyan azt lapunk újságírója korábban megállapította, a magyar határ déli részén élőknek Szeged a második szülővárosuk. Azok, akik továbbra sem szeretnének fizetni, arra kényszerülnek, hogy kerülőúton jussanak el Szegedre. Egy horgosi családnak ez kilométerben és üzemanyagban is meglehetősen komoly többletet jelent. Arról nem is szólván, hogy a királyhalmi és a gyálai átkelőkön nem lehet 24 órán át közlekedni.

Ebből a megfontolásból a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége a közelmúltban online aláírásgyűjtésbe kezdett. Nagyjából egy hét alatt közel 1 500 vajdasági kérte aláírásával Magyarország kormányától, hogy töröljék el a díjkötelezettséget a szóban forgó szakaszon. A VMDK képviselői az aláírásokat elektronikus formában először a magyar kormánynak továbbították, szerdán Óbecsén pedig nyomtatott formában Pintér Attilának, Magyarország belgrádi nagykövetének adták át.

Hasonló kezdeményezésre került sor Horgoson. Bacskulin István, a helyi közösség elnöke írásban juttatta el a helyiek nevében az autópályadíj eltörlésére vonatkozó kérelmet Semjén Zsoltnak, Magyarország miniszterelnök-helyettesének, a Kereszténydemokrata Néppárt elnökének. Lapunknak nyilatkozva Bacskulin elmondta, a levélben felvázolta, hogy pontosan mekkora terhet is jelent a határ menti régióban élő vajdasági magyaroknak, hogy a Horgos–Röszke határátkelőtől induló autópálya első 900 méteres szakasza is fizetőssé vált. Mindenfelé biztosítani kellene alternatív lehetőséget annak a polgárnak, aki választani szeretne autópálya, illetve nem fizetős útszakasz között, fűzte hozzá Bacskulin, mondván: a szóban forgó útszakaszon többé kerékpárral, gyalogosan és segédmotor-kerékpárral sem lehet közlekedni. Bacskulin sokat beszélgetett a horgosiakkal erről a témáról, elmondta, mindannyian felháborodtak.

Ha Szegedre szeretnénk átutazni és nem akarjuk kifizetni a matrica árát, akkor vagy a királyhalmi, vagy a gyálai határátkelőn kell beutaznunk Magyarországra. Ezekkel azonban az a probléma, hogy nem tartanak egész nap nyitva, vagyis az utazók időhöz vannak kötve. A polgárok ezért kérték, hogy próbáljunk közbenjárni az ügyben – magyarázta Bacskulin.

Szabadka polgármesterét, Maglai Jenőt is felhívtuk, és arról érdeklődtünk, hogy a város nevében megpróbálta-e kérni az útdíj eltörlését. Maglai közölte, nem, mivel ez a téma nem a városi önkormányzat, hanem a köztársaság hatáskörébe tartozik. Ezt a kérdést egyedül a Szerb Köztársaság és Magyarország illetékesei vitathatták meg, mutatott rá a polgármester, majd nyomatékosította: a szabadkai önkormányzat kizárólag azokkal a dolgokkal foglalkozik, amelyek a hatáskörébe tartoznak, és nem azokkal, amelyek nem.

Hasonló megfontolásból Magyarkanizsa község sem kezdeményezte a rendszer módosítását, tudtuk meg a polgármester hivatalában. – Önkormányzatunk ebben a kérdésben nem vállalta fel a közvetítő szerepét, mert meggyőződésünk, hogy ezek a kérdések globális megoldást, magasabb szintű egyeztetést igényelnek – áll a dr. Bimbó Mihály hivatalából érkezett írásos válaszlevélben, amelynek folytatásában szintén a probléma komolyságát hangsúlyozzák.

Magyarkanizsa község szinte minden települése Szeged természetes vonzáskörzetébe tartozik, ezért nem kis felháborodást váltott ki polgáraink körében annak a mintegy 900 méteres útszakasznak a fizetőssé tétele, amely a határátkelőtől az első lejáróig tart. A község lakosai közül sokan – elsősorban a horgosiak – nap, mint nap utaznak Szegedre, a nyári szezonban pedig kétségtelen, hogy hatalmas a forgalom ezen a távon a kedvelt mórahalmi és szegedi strandok miatt. Azok számára viszont, akik nem naponta, hanem esetleg havonta utaznak Szegedre, kétségtelen, hogy megterhelő az évi 5000 forintos útdíj. Ha csak azt a tényt véleményezzük, hogy fizetnünk kell az anyaországba való belépésünkkor, akkor mindenképpen felháborodásunknak kell hangot adnunk – fogalmaz Magyarkanizsa polgármestere.