2024. március 29., péntek

Véget ért az ügyvédtüntetés

A Szerbiai Ügyvédi Kamara közleménye szerint hétfőtől újra dolgoznak az ügyvédek

A Szerbiai Ügyvédi Kamara (SZÜK) csütörtök este közleményben értesítette a nyilvánosságot, hogy a közjegyzőkről szóló törvény, illetve az azt kísérő törvények előírásainak módosítása 2015. január 23-ai hatálybalépéssel megjelent a csütörtöki Hivatalos Közlöny 2015/6-os számában, így a SZÜK igazgatóbizottsága úgy döntött, hogy beszünteti a 2014. szeptember 9-én megkezdett tüntetésüket. A közleményben kiemelik, hogy az ügyvédek 2014. január 26-án kezdenek el dolgozni.

Dragoljub Đorđević, Szabó Csajkás Magdolna, a Vajdasági Ügyvédi Kamara szabadkai  szervezetének elnöke és Srđan Sikimić a szabadkai sajtótájékoztatón (Fotó: Molnár Edvárd)

Dragoljub Đorđević, Szabó Csajkás Magdolna, a Vajdasági Ügyvédi Kamara szabadkai szervezetének elnöke és Srđan Sikimić a szabadkai sajtótájékoztatón (Fotó: Molnár Edvárd)

A SZÜK a délután folyamán megtartott szabadkai sajtótájékoztatóján Dragoljub Đorđević, a szerbiai kamara elnöke kijelentette, a tüntetés beszüntetése nem azt jelenti, hogy az ügyvédek azonnal dolgozni is kezdenek a bíróságokon, mivel a bíróságokat értesíteni kell arról, hogy az ügyvédek újra dolgozni fognak.

– Amikor bejelentettük a tüntetést, akkor sem azonnal szüntettük be a munkát, hanem három nap múlva, hiszen értesítenünk kellett erről a bíróságokat, hogy alkalmazkodni tudjanak az előállt helyzethez – mondta a SZÜK elnöke.

Srđan Sikimić, a Vajdasági Ügyvédi Kamara elnöke a módosításokat az ügyvédek olyan sikerének értékelte, amely által a polgárok járnak jobban, például olcsóbbak lesznek egyes eljárások.

– Annak ellenére, hogy elfogadták a követeléseinket, továbbra is szorgalmazzuk az igazságügyi miniszter menesztését, és harcolunk a törvényben lévő alkotmányellenességek ellen – hangsúlyozta Sikimić, aki szerint nem a közjegyzők ellen tüntetnek, hanem az ellen, ahogyan azok be lettek vezetve a szerbiai jogrendbe, és az ellen, hogy milyen hatásköröket kaptak.