2024. április 19., péntek

Vajdaságnak a mezőgazdaságra és az élelmiszeriparra kell alapoznia

Gazdaképző szaktanácskozás az Újvidéki Egyetem Mezőgazdasági Karán

A Tartományi Mezőgazdasági, Víz- és Erdőgazdálkodási Titkárság támogatásával a Mezőgazdasági Szövetség, a Mezőgazdasági Termelők Uniója, a Révújfalui Földművesszövetség (Novoseljanski Paori) és az Agroprofit szervezésében tegnap tudományos szaktanácskozással egybekötött gazdaképző előadást tartottak. Branislav Bogaroški tartományi mezőgazdasági, víz- és erdőgazdálkodási titkár nyitóbeszéde után mezőgazdasággal kapcsolatos szakelőadásokat hallhattak a földművesek, a szakemberek, az egyetemi munkatársak, az egyetemisták és az érdeklődők. Számos agráripari cég is képviseltette magát a rendezvényen felállított standokon. Az előadásokon a hatékony mezőgéphasználatról, a búzatermesztésről, a gazdaságos trágyázásról, a szójatermesztésről, a gabonafélék világpiaci értékesítéséről, a mezőgazdaságra vonatkozó törvényekről, a GMO növénytermesztés szerbiai vonatkozásáról és egyéb témákról lehetett hallani.

Dr. Milan Popović, az Újvidéki Egyetem Mezőgazdasági Karának dékánja köszöntőjében elmondta, hogy a mezőgazdaság ma számos kihívás előtt áll. Ezeknek a fő kiváltó okuk az éghajlatváltozás és a globális felmelegedés. A mezőgazdaságnak is ki kell vennie részét a klímaváltozás elleni harcban, kisebb károsanyag-kibocsátású mezőgépeket kell alkalmazni a termőföldeken – emelte ki dr. Popović.

– A nagy hagyományokra visszatekintő, hatvanéves Mezőgazdasági Kar kiváló helyszín tudományos szaktanácskozásokra. Minden egyetemnek három feladata van: az oktatás, a tudományos kutatómunka és az együttműködés a környezettel. Akár mezőgazdaságról van szó, akár másról, az Újvidéki Egyetem mindhárom feladatát maradéktalanul ellátja – fejtette ki dr. Radovan Pejanović, az Újvidéki Egyetem megbízott rektora, aki egyébként agrárökonómiai szakember.

– Évtizedek óta hallani, hogy a mezőgazdaság lehetőséget nyújt a fejlődésre. Ha figyelembe vesszük a mezőgazdasági termelés részvételi arányát a bruttó hazai össztermékben (GDP), vagy azt, hogy az ország bevételi többlete az agrártermékek kiviteléből származik, akkor látjuk, hogy a fenti állítás helytálló – magyarázta Branislav Bogaroški tartományi mezőgazdasági, víz- és erdőgazdálkodási titkár.
– Az államnak és Vajdaságnak nagyrészt a mezőgazdaságra és az élelmiszeriparra kell alapoznia. Az a probléma, hogy az utóbbi két évtizedben nem tudtunk élni a lehetőségekkel, mivel az országnak nincs világos és egyértelmű mezőgazdaság-fejlesztési stratégiája. Évente változnak a szabályok, és ilyen körülmények között a földművesek nem tudnak haladni. Az elmúlt 15 évben a tartományi titkárság igyekezett változtatni a helyzeten, így különféle módon segíti a gazdákat. A titkárság pénzügyi alpokon keresztül 2001 óta 18,7 milliárd eurós hitelt nyújtott a földműveseknek. 2013-ban és 2014-ben a titkárság a bejegyzett gazdáknak pályázatok útján 1,27 milliárd dinárt ítélt oda – részletezte a tartományi titkár.

A tartományi mezőgazdasági tikárság idei pályázatai

Az idén a tartományi költségvetés szerényebb, a mezőgazdasági titkárság ennek ellenére mintegy 200 millió dinárral több pénzeszközzel rendelkezik – mondta Branislav Bogaroški tartományi mezőgazdasági, víz- és erdőgazdálkodási titkár. 2015-ben a tartományi titkárság 985 millió dinárt különít el a bejegyzett földművesek megsegítésére. A bejegyzés befejezése után, március elsejétől szeptember vagy október végéig lehet pályázni szubvenciókra. Egyes beruházások befejezése után, pályázatoktól függően a tartomány a befektetett anyagi eszközök akár 50 százalékát is visszatéríti – mutatott rá Bogaroški.

Az öntözési rendszerekre márciustól szeptemberig pályázhatnak a bejegyzett gazdaságok, a természetes és jogi személyek egyaránt. A 270 millió dináros összértékű pályázat eszközeit kútak fúrására, pumpákra és egyéb öntözési felszerelések vásárlására lehet fordítani. A visszatérítés 30 és 50 százalék között alakul. A jégvédelmi hálókra márciustól szeptembereig lehet pályázni. A 270 millió dináros összértékű pályázaton 10 hektáros területre hektáronként 800 ezer dinárt kaphat a sikeres pályázó, és 60 százalékos visszatérítésre számíthat. A fóliasátrakra 60 millió dinárt különített el a tartományi titkárság, a pályázat szintén márciustól szeptemberig tart nyitva. Erre csak magángazdaságok pályázhatnak és a költségek 50 százalékos visszatérítésére számíthatnak. A hús- és tejtermeléssel foglalkozó kisgazdaságok számára 125 millió dinárt irányoztak elő – a pályázat márciustól júniusig tart nyitva, és 50 százalékos visszatérítés is igényelhető. A gyümölcs-, zöldség-, szőlőtermesztéssel, valamint méhészettel foglalkozó kisgazdaságok 70 millió dinárra számíthatnak az idén.

Ebben az évben is meghirdetik a pályázatot a 65 évnél idősebb, azon parasztháztartások számára, amelyek már nem művelik földjeiket, ezért fiatal gazdáknak adták ki bérbe. Erre célra 140 millió dinárt irányzott elő a tartományi mezőgazdasági titkárság. Pályázni márciustól júniusig lehet.

A Vajdaság Vízei Közvállalattal karöltve a tartományi titkárság folytatja a 22 ezer kilométer hosszúságú csatornahálózat karbantartását. A helyi önkormányzatokkal együtt a titkárság folytatja a csatornahálózatok és a vízellátás rendezését, valamint a szennyvízelvezető rendszerek kiépítését.