2024. április 20., szombat

Fordulat az amerikai Szíria-politikában?

Amerikai tisztségviselők iraki közvetítőkön keresztül arról biztosították Bassár el-Aszadot, hogy a hadsereg nem célpontja a Szíriában az Iszlám Állam (IÁ) célpontjait támadó amerikai harci gépeknek, ami azt jelzi, hogy Washingtonban jelenleg nem tekintik prioritásnak a szíriai elnök lemondatását – írta a The New York Times. A lap keddi száma szerint az Egyesült Államok nem tett le arról a meggyőződéséről, hogy a szíriai válság hosszú távú megoldásához Aszad távozására is szükség volna. A katonai patthelyzet és a világ legsúlyosabb humanitárius válságának tükrében azonban a Nyugat – és így Washington is – egyelőre felhagyott annak sürgetésével, hogy az elnök mondjon le. Ebben viszont a rezsim támogatói és ellenfelei egyaránt annak a jelét látják, hogy Washington szerint Aszad megdöntése után semmi sem vethetne gátat a káosz és a szélsőségesség terjedésének.

Az Egyesült Államok továbbra is kiképez és felfegyverez szíriai felkelőket, de elsősorban az IÁ ellen, amely már az ország területének mintegy felét uralma alá hajtotta. Ugyanakkor Washington több nyugati szövetségesével együtt nyilvánosan támogatásáról biztosított két olyan diplomáciai rendezési kezdeményezést is – az egyik az ENSZ-től, a másik Oroszországtól származik –, amelyek késleltetik az amerikai kezdeményezésre megindított és egy évvel ezelőtt kudarcot vallott genfi folyamat újjáélesztését.