2024. március 28., csütörtök

A legidősebb zentai „Figaró” is letette az ollót

Kiss Károlyt minden bizonnyal nem kell bemutatni a zentaiaknak. Az idős borbély több mint hat évtizede gondozza a Tisza-parti város és a környéke lakóinak a haját, illetve szakállát, de ügyfelei közé tartozott Bobby Fischer, a világhírű sakkozó is, aki a kilencvenes évek folyamán, Borisz Szpaszkij orosz sakkmesterrel történő mérkőzése után Szerbiában, pontosabban Magyarkanizsán lelt menedéket.

Kiss úr Egyházaskéren született, s már kilencéves korában juhásznak adta az édesapja. Ez a foglalkozás viszont nem tetszett neki, és az egyik vasárnap, amikor hazament, szüleinek bejelentette, hogy ő nem akar a jószágok őrzésével foglalkozni, hanem inkább elmegy valamilyen inasnak: vagy szobafestőnek, vagy pedig borbélynak. Az, hogy végül is a borbélykodás mellett kötött ki, bizonyos tekintetben a szerencséjének is köszönhető.

– Egyszer kimentem a kútra vízért, amikor is Rabbi József borbélymester megkérdezte, hogy nem akarok-e borbély lenni? – mesélte az idős borbély, s miután édesapja is beleegyezett, 1948-ban elszegődött inasnak.

Kitanulta a borbélyszakmát, Törökkanizsán a női fodrász szakmát is elsajátította, majd pedig, miután megnősült, Zentára költözött, és az öreg Dudás borbélynál kezdett el dolgozni, végül pedig a Tóparton bérelt ki egy üzletet.

– Nagyon olcsó pénzért vettem ki azt a műhelyt, mert éppen csak annyit kerestem, hogy ki tudjam fizetni a házbért, de ezután hónapról hónapra több pénzt sikerült megkeresnem –mesélte. Végül is a borbélyszakmával is lehet pénzt keresni, csak hát sokat kell dolgozni. Manapság viszont a fiatalok nem szeretnek dolgozni, természetesen tisztelet a kivételnek – fűzte hozzá. Kiss szerint több ifjonc is jelentkezett nála, hogy ő borbélyinas akar lenni, de az első kérdésük mindig az volt, hogy mennyi lesz a fizetésük.

– Ekkor én csak annyit mondtam neki, hogy vegye kezébe az ollót és a fésűt, s ha szépen és becsületesen lenyírja valakinek a haját, akkor a kapott összeg fele az övé. Ekkor viszont csak hallgattak, s néztek egy nagyot – mesélte. S hogy milyen is a jó borbély? Kiss úr szerint a legfontosabb, hogy az üzlete tiszta és pedáns legyen.

– Amikor pedig bejön egy vendég, akkor véletlenül se a zsebedben legyen a kezed, mint a volt inasomnak. Nem így fogadunk egy embert. Köszönünk neki, s a vendégről először is levesszük a kabátot, s felakasztjuk a fogasra. A széken megfordítjuk a párnát, s megkérjük, hogy foglaljon helyet, majd pedig megkérdezzük, hogy mit is óhajt. Ez lehet hajvágás, borotválkozás, fazonkiigazítás, fülkinyírás, szemöldökkinyírás, orrkinyírás, de volt olyan ember is, akinek a hátát kellett megnyírnom, mert annyira szőrös volt – mesélte, s elmondta azt is, hogy régen kisebb orvosi beavatkozásokat is elvégeztek. Kiss úrnak egy olyan gépe is volt, amellyel eret vágtak.

– Még amikor a mesteremnél dolgoztam, eljött az illető, vagy pedig behozták az üzletbe, elszorítottuk a karját gumival, meghajlítottuk. Kijött az ér, s ezzel a géppel átütöttük az ér egyik oldalát – ecsetelte a műveletet, de elmondta azt is, hogy egykoron fogat is húztak.

Kiss úr borbélyüzlete egyben sokak kedvenc gyülekező- és társalgóhelye, s számtalan anekdota helyszíne volt. Az idős mester szerint a legtöbb ilyen történet középpontjában a nők álltak. Volt olyan ügyfele is, aki megkérte őt, hogy alibit biztosítson számára, amikor huzamosabb időre eltűnt az asszonya árgus szemei elől.

Az idős mester szabadidejében rengeteget sportolt. Tekével, birkózással és sakkal is foglalkozott. Az ezzel kapcsolatos fényképek és relikviák mai napig üzlethelyiségének a falát ékesítik. E „trófeák” között van Kubát Jánosnak, az egykori főszerkesztőnknek a napilapunkban megjelent írása is, amely a „Figaró” és Bobby Fischer, a világbajnok sakkozó találkozását meséli el. A legendás sakkmester ugyanis a kilencvenes években, Szpaszkijjal történő mérkőzése után a magyarkanizsai fürdőben húzta meg magát, s az egyik nap arra kérte meg legendás kollégánkat, hogy keressen számára egy megbízható borbélyt, aki végigstuccolhatja a haját, a szakállát, vagyis megfiatalítja őt. A világbajnok sakkmesternek egyetlen feltétele volt: a borbély felmenői között hatodíziglen sem lehet zsidó. Fischer ugyanis nagyon tartott attól, hogy a Moszad, vagyis az izraeli titkosszolgálat ügynökei elteszik őt láb alól. Kubát úr végül az anyakönyvi hivatalban megállapította, hogy a sportbarát borbély tökéletesen megfelel az igényeknek, s ezért elment hozzá, és az éppen a műhelyében sakkozó Károly úrnak elmesélte, hogy milyen feladat is vár rá a jövőben, hetente egyszer. A borbély nem akart hinni a fülének, s meg is kérdezte, hogy mennyit is fog ő fizetni ezért a kegyért.

Kiss úr 1988-ban ment nyugdíjba, de ezután is folytatta a szakma űzését. Most viszont, hatvannyolc éves munka után úgy döntött, hogy végleg leteszi a fésűt és az ollót, az üzletét pedig kiadja valakinek. Az elmúlt majd hét évtized alatt nagyon sokat kellett köröznie a borbélyszék körül, s most már elfogyott az ereje.

Azt pedig, hogy a zentaiak számára mit is jelentett a „világbajnok Figarója”, szépen példázza a közelmúltban megrendezett ünnepség, amelyet a város legidősebb borbélyának a tiszteletére szerveztek a zentai színházban.

– Nagyon boldog voltam, amikor felhívtak a színpadra, s hogy én, Kiss Károly vagyok a legidősebb borbély a városban. Hatvannyolc éve csinálom ezt a szakmát... Örömömben majdnem el is sírtam magamat – jegyezte meg a beszélgetésünk végén.