2024. április 23., kedd

Sikoly

A Sikoly 2004. december 18-án bemutatott első számában azt írtam, hogy a folyóirat „szerény próbálkozás az egymagukban sikongók elefántcsonttornyainak a lerombolására”, és „már a kiindulópontban elzárkózik attól, hogy világot váltson, de ettől függetlenül megváltoztathatja azokat, akik készek együtt sikoltozni velem/velünk”.

Azóta eltelt több mint tíz év.

A világot valóban nem váltottuk meg, néhány elefántcsonttornyot azonban kétségtelenül leromboltunk. Közben együtt fejlődtünk, közösen vallottuk, hogy egyszerre vagyunk helyiek és globálisak, nemzetiek és regionálisak, és a magunk módján igyekeztünk hozzájárulni a pluralista szellemi közeg kialakulásához szűkebb pátriánkban.

Megtanultuk, hogy a kultúra önmaga lényegéből eredően csakis nyitott lehet: nem engedi magát kalodába csukatni, nem ismeri a bezártság fogalmát, folyvást kitörni vágyik, szárnyalni akar – határok és korlátok nélkül; hiszen csak abban az esetben jöhet létre pezsgő irodalmi és kulturális élet egy közösségen belül, akkor nyílnak valódi távlatok és kibontakozási lehetőségek, amikor átjárás van és párbeszéd folyik műhelyek között.

Rájöttünk, hogy térségünkben a politika megkerülhetetlen tényezője a közéletnek, így a kulturális életnek is, egyebek mellett a politika dönti el, hogy melyek a kívánatos kulturális modellek, a követendő eszmei értékek, a támogatandó művészi irányzatok és csoportosulások, ennélfogva a művész – még ha nincs is tudatában ennek – alkotásában szükségszerűen politizál: társadalmi problémák boncolgatásával, történelmi ügyek feldolgozásával, kora viszontagságaira való reagálásával, véleménynyilvánításával egy aktuális kérdésről, nem kevésbé semleges témaválasztással.

A tiszta művészetre esküdözőkkel ellentétben nem vagyunk annyira naivak, hogy higgyünk a politikától független művelődésszervezésben, de vagyunk annyira karakánok, hogy elvárjuk a mindenkori (kulturális) politikától az alkotói szabadság szavatolását és az őszinte szándékot az értékteremtő munka támogatására.

A kulturális élet állapota ugyanis a társadalom tükre.

A kultúra reagál múltra, jelenre, lehetséges jövőképet tár föl. Válaszok után kutatva kérdéseket fogalmaz meg létről, elmúlásról, korról, társadalmi helyzetről, emberi természetről. Nem az élet kiegészítője, hanem az élet maga. S az élet részeként változatos, viszolyog mindenféle egyneműsítésre irányuló szándéktól.

A kultúra a hasonlóságokra összpontosít.

Az évek során többen is mondták, hogy az a legizgalmasabb a Sikolyban, hogy sokszor összeegyezhetetlennek tűnő szerzőket is felvonultat egymás mellett, amin hol csodálkoztam, hol mosolyogtam, válaszul pedig csak annyit mondtam, hogy engem egyáltalán nem foglalkoztat, ki melyik szellemi táborból érkezik, csak az érdekel, ki milyen minőséget képvisel adott művében. Számomra a kultúra nem kiszorítósdi, szekértáborok egymásnak feszülése a mindenkori másik kirekesztésére irányuló iszapbirkózásban, hanem az értékek szaporítása.

A kultúra befogadó.

Elfogadja a másikat és a másmilyent, legyen szó kísérleti zenéről, alternatív színházról, slam poetryről, popkulturális képregényről, radikális képzőművészeti akcióról vagy szubkulturális jellegű performance-ról. Nyitottságával önmagát gyarapítja. S ugyanezt teszi a más kulturális közegből érkező művek befogadásával is. A más nyelven íródott művek lefordítása anyanyelvünkre nem az adott nyelv kultúráját, hanem csakis a magyar kultúrát gazdagítja.

Mi is fordítottunk. A tíz év alatt húsz fordító hatvan szerző művét ültette át angol, német, spanyol, szerb, horvát, szlovák, román, holland, svéd nyelvről magyarra. És a negyven lapszámban mintegy háromszáz magyar szerző verse, prózája, drámája, esszéje, kritikája, tanulmánya vagy jegyzete jelent meg. Fiatal tehetségeknek adtunk lehetőséget a kibontakozásra. 4000 oldalon harminc vajdasági képzőművészt és fotóst mutattunk be. Képregényeket közöltünk. Filmekről, zenészekről, színházi előadásokról írtunk. Számos műhelymunkát szerveztünk. Lendület, több ezer e-mail, ki tudja mennyi pályázati űrlap, sok-sok beszélgetés, olykor egy kis vita, csüggedés, majd újbóli lelkesedés – egy évtized mérlege.

Számomra az elmúlt bő tíz esztendő minden napja – a magyar kultúra napja volt.