2024. március 29., péntek

Másként pontozzák idéntől a kisérettségit

Az eddigi 40 helyett a három teszten 30 pont lesz a maximum

A nyolcadik osztályos diákok számára megváltozik a pontozási rendszer az év végi záróvizsgán, vagyis a kisérettségin, ugyanis a három teszt, az eddigi 40 helyett 30 pontot ér majd.

A kisérettségi véglegesített naptárát még nem fogadták el,de a korábbiakhoz hasonlóan ezúttal is júniusban kerül rá sor, mégpedig anyanyelvből, matematikából és egy kombinált teszt is lesz, amely öt tantárgyat ölel fel.

Az új pontozási rendszer azt jelenti, hogy mindegyik teszten 10 pont lesz az elérhető maximum, ami azt jelenti, hogy a legjobb elérhető eredmény 30 pont lesz, ehhez jön a tanulmányi eredményért szerezhető maximális 70 pont, ebből áll össze a 100 pontos rendszer – mondta Ljubiša Antonijević az oktatási miniszter segédje.

Tavaly az anyanyelvi és a matematika teszt 16 pontot értek, a kombinált teszten pedig 8 pontot lehetett eléri, a tanulmányi átlagért kapható maximum pedig 60 pont volt.

Az új rendszert egyesek azért bírálják, mert szerintük kevésbé veszi figyelembe a záróvizsga eredményét, mint az iskolai osztályzatokat.

Zorana Lužanin oktatási segédminiszter ezt azzal magyarázta, hogy ha a záróvizsga több pontot érne, akkor a diákok elhanyagolnák a tananyagot, és inkább a kisérettségire készülnének.