2024. április 19., péntek

„Háromszáz százalékos siker”

A zentai Népi Technika titkára rendkívül elégedett a tavalyi eredményekkel

Eredményekben gazdag évet tudhat maga mögött a zentai Népi Technika, amelynek a minap tartották meg az évi közgyűlését. Bíró Magyari Tas, a szervezet titkára szerint fennállásuk óta talán a legsikeresebb évnek bizonyult a tavalyi, ahogyan mondta: háromszáz százalékban sikerült teljesíteni elképzeléseiket. Tavasszal az udvar rendezésén szorgoskodtak az épületben székhelyet találó egyesületek tagjai, s egyfajta tiszteletadásként a szervezetben valaha tevékenykedő aktivisták előtt, kialakították az önkéntesek rózsakertjét. Ezután a Népi Technika székházának felújításába vágtak bele a fiatalok, akik önkormányzati támogatásból és önkéntes munkával csinosították ki a patinás épület külső homlokzatát. A két hónapon át zajló munkálatokban hatvankét önkéntes vett részt. Ezenkívül fölújították a pincehelyiségeket, ahol ezentúl emberi körülmények közepette tréningezhetnek a céllövőklub tagjai. Továbbá a Vöröskereszt helyi ifjúsági szervezetének tagjai is klubhelyiséget alakítottak ki az egyik pincehelyiségben. A Népi Technika szervezésében nosztalgiaest keretében emlékeztek meg Zenta első diszkóklubja megalapításának 45. évfordulójáról, ugyanakkor a Rozetta Kézművestársaság tagjaival karöltve elkezdődött a Kreatisza alkotóműhely kialakítása is – összegezte Tas az elmúlt év sikereit.

Az idén a Tartományi Sport- és Ifjúsági Titkárság pályázatán nyert 220 ezer dinárból a szervezet előadótermének a modernizálását tervezik az aktivisták. Ebből az összegből le szeretnék cserélni a meglévő bútorzatot, valamint vásárolni egy laptopot és kivetítőt a megfelelő hangosítással együtt. A titkár beszámolt arról is, hogy az önkormányzattól új világítótesteket kaptak, aminek köszönhetően energiahatékonnyá tudják tenni a terem megvilágítását, a radiátorokra pedig termosztátokat szerelnek, hogy a fűtésen is takarékoskodni tudjanak. A nagy örömbe sajnos némi üröm is vegyült, ugyanis a felújított épület udvarával szomszédos, egy magánvállalat tulajdonában lévő udvar tűzfala omlásnak indult. A titkár szerint minden szükséges intézkedést megtettek, s az építkezési felügyelőségen is feljelentették az érintett céget, de a vállalat tulajdonosai a határidő lejártáig nem számolták föl a problémát. A fal felső része le is omlott, ami miatt a Népi Technika udvarának egy részét életveszélyesnek nyilvánították.

– Magánkézben lévő épületről van szó, ezért a tulajdonosoknak kellene lépniük, no meg az önkormányzatnak és az építkezési felügyelőségnek – nyilatkozta a titkár, aki bízik abban, hogy a közeljövőben ezt a problémát is megoldják. Egyben reményének adott hangot, hogy az idén befejezik a Kreatisza alkotóműhely felújítását, és sikerül megjavítani Népi Technika épületének tetőszerkezetét.

A zentai szervezet keretében egyébként 14 egyesület tevékenykedik, s eddig sikeresen összehangolták, hogy ki mikor használja az épület helyiségeit – mesélte Tas, de elmondta azt is, hogy arra igyekeznek ösztönözni az egyesületeket, hogy egymással karöltve valósítsák meg elképzeléseiket, projektumaikat. Ennek legszebb példája az év végén megrendezett Mikulás-vásár, amikor is a szervezet égisze alatt működő civilek közül szinte mindenki hozzájárult a rendezvény sikeréhez: a rozettások a vöröskeresztes fiatalokkal együtt kézműves ajándéktárgyakat árusítottak, a modellezők gesztenyét sütöttek, a Zynthart Fotóklub tagjai pedig lefényképezték a Mikulással pózoló gyerekeket, családokat, a képeket azonnal el is készítették.

Január 31-én az Éld az életed! Egyesülettel együtt farsangi bált rendeznek a Népi Technika nagytermében, és az idén is megtartják a nosztalgiadiszkót és a Mikulás-vásárt is – nyilatkozta a szervezet titkára.