2024. március 28., csütörtök

A tortagyártó cég is a nyomozás célkeresztjében

A Večernje Novosti napilap értesülése szerint a decemberben kirobbant tortaügy kapcsán az illetékesek megvizsgálják a kragujevaci Peta gama édességipari vállalat szerepét is. Tudomásuk szerint az édességipari vállalattal szemben a hatóság biztosítási csalás gyanújával nyomoz.

Damjan Srejić šumadijai körzetvezető véleménye szerint furcsa, hogy a torták milyen gyorsan felolvadtak, de az is, hogy egyes elemzések szerint a torták ma is emberi fogyasztásra alkalmasak.

– Maga a rendszer és az események sorrendje is gyanús – mondta a körzetvezető, majd hozzátette, hogy az ügyel kapcsolatos nyomozás folyamatban van.

Mint ismeretes, december 24-én 18 ezer darab romlott tortát loptak el a kragujevaci Jovanovac szeméttelepről. Mivel a rendőrséget nem értesítették időben, a torták forgalomba kerültek, és a helyi piacokon 50–150 dináros áron árusították őket.