2024. április 18., csütörtök
RÖPLABDA – SZABADKA

A lányok továbbjutottak, a fiúknál ki-ki meccs döntött

Három játéknap után az U18-as szerb serdülőleány-válogatott már kijutott a bulgáriai Európa-bajnokságra, míg a fiúknál minderről a csehek elleni ki-ki meccs döntött lapzártánk után. A második játéknapon a lányegyüttes mindössze 58 perc alatt 3:0 (25:15, 25:10, 25:11) arányú győzelmet aratott Ukrajna felett.

Az első játszmában 11:10-ig az ukránok vezettek, majd a szerb csapat zsinórban négy pontot szerzett, és átvette a vezetést. A hazai előny a szett végéhez közeledve fokozatosan nőtt, az ukránok nem tudtak mit kezdeni a hazaiak adogatásaival, pontos leütéseikkel. Nyugodt játékkal a hazaiak a második szettben 7:1-re elhúztak, majd pár perc múlva már 11:4-es szerb vezetést mutatott az eredményjelző. Egy időkérést követően az ukránok kissé megközelítették a hazaiakat (12:7), ekkor a hazaiak fokozták a tempót, és a játszma végéig mindössze három pontot engedélyeztek a vendégeknek. A harmadik játszmában hasonló tempót diktált a szerb válogatott, és végig vezetve megnyerte ezt a szettet is. A másik mérkőzésen Svájc 3:0-ra verte Franciaországot. A szerb U19-es fiúegyüttes a Svédország elleni 3:1-es (23:25, 25:18, 25:19, 25:23) győzelemmel rajtolt a tornán. Nem nyújtották a legjobbjukat ezen a mérkőzésen a hazaiak, de a nagyobb győzni akarás eredményt hozott. A nyitójátszmában a hazaiak még keresték önmagukat, így a skandinávok meglepetésre 25:23-ra megnyerték az első szettet. A folytatásban határozottabban és célratörőbben játszottak a szerbek, és ha nehezen is, de megfordították az eredményt és megnyerték a találkozót.

A harmadik játéknapon elsőként a svájci és az ukrán lányok léptek pályára. A 108 perces mérkőzés végén az ukránok örülhettek, ugyanis 3:1-re nyertek. Az első játszmában mindkét csapat meglehetősen hullámzó játékot mutatott, a hajrában azonban az ukránok voltak szerencsésebbek. A svájciak hatpontos előnyt adtak le a második játszmában, 23:23-ig távol tartották magukat az ukránoktól, de a hajrában ezúttal sem ment nekik a játék. A harmadik játszma közepén megszerzett előnyt ezúttal nem adták ki a kezükből a svájciak, s ezzel szépítettek az eredményen. A negyedik szettben 12:12-ig együtt haladt a két csapat, ezt követően az ukránok fokozatosan elhúztak, és győzelmükkel megszerezték a második helyet a csoportban.

A cseh és a svéd fiúválogatottak mérkőzésén nagyot küzdöttek ugyan a skandinávok, de a magasságban és ütőerőben erősebb csehek végül megszerezték a győzelmet. Nem jól indult az ukránok elleni mérkőzés a szerb fiúcsapat számára, mivel első pontjukat csak akkor szerezték meg, amikor az ukránok neve mellett már öt pont állt. Ez a különbség behozhatatlannak bizonyult, így Ukrajna jutott vezetéshez. A folytatásban elsősorban a védelmen és a sáncon javítottak a hazaiak, az ütések is egyre pontosabbakká váltak, ugyanakkor az ukránok valamelyest visszaestek, és ha a vártnál nehezebben is, de megszerezte második győzelmét a szerb válogatott.

A zárónapon a szerb lányok már a csoportelsőség tudatában léptek pályára Franciaország ellen, míg a fiúk esetében a csehek elleni mérkőzés döntött, e két válogatott közül melyik lehet ott a kontinensviadalon.

Eredmények, második játéknap, lányok: Szerbia–Ukrajna 3:0, Svájc–Franciaország 3:0. Fiúk: Szerbia–Svédország 3:1. Harmadik játéknap, lányok: Ukrajna–Svájc 3:1. Fiúk: Csehország–Svédország 3:0, Szerbia–Ukrajna 3:1.

Lányok

Szerbia–Ukrajna 3:0 (25:15, 25:10, 25:11)

Sétaerdei sportcsarnok, 350 néző, vezette: Khuch (belga), Gal (cseh).

Szerbia: Lazović 18, Martinović, Jakšić, T. Milojević (libero), Lj. Milojević 11, Kocić 8, Sekulić 14, Radmilović, Veselinović 4, Tasić, Bukilić, Stojković 6.

Ukrajna: Bojko 3, Milenko 3, Mikityuk 6, Sztaszivszka 2, Frankevics, Szuszidko, Szergejeva, Maskovszka 1, Melnicsenko 3, Nyemceva (libero), Jatszkiv 6, Delrosz (libero).

Fiúk

Szerbia–Ukrajna 3:1 (21:25, 25:16, 25:19, 25:16).

Sétaerdei sportcsarnok, 300 néző, vezette: Piana (olasz), Khuch (belga).

Szerbia: Buša, Nestorović 1, Pavlović, Polomac 10, Nedeljković, Žugić, Đurđević 8, Kujundžić 13, Stašević (libero), Mehić 20, Meljanac, Todorović.

Ukrajna: Plotnyickij 21, Andrijuk, Sztolbunov 3, Viletszkij 6, Lugovij 12, Plaszetszkij, Rogozin 10, Turovszkij 1, Kanajev (libero), Klepko 5, Zolob.

Az U21-es férfi-vb-selejtezőn Szerbia Grazban 3:2-re veszített Ausztria ellen, és nem jutott tovább, míg Magyarország csapata a lettek és a görögök elleni győzelmek révén az este Franciaországgal vívott meg a selejtező következő köréért.