2024. április 19., péntek

Ukrajna az Interpolon keresztül körözteti Janukovicsot

Ukrán kérésre nemzetközi körözést rendelt el az Interpol Viktor Janukovics korábbi ukrán elnök ellen – közölte tegnap a nemzetközi rendőri szervezet honlapján. A tájékoztatás szerint Ukrajna hatóságai jogellenes kisajátítás, sikkasztás, hűtlen kezelés és pénzügyi bűncselekmények miatt szeretnék felelősségre vonni a 64 éves exelnököt.

Az elnöki székből eltávolított, tavaly február vége óta Oroszországban tartózkodó Janukovics az Interpol úgynevezett vörös körözési listájára került fel, amely a nemzetközi rendőri együttműködési szervezet mind a 190 tagországának területén érvényes. Ennek ellenére az Oroszországban tartózkodó Janukovics letartóztatása és kiadatása Ukrajnának a legkevésbé sem valószínű.

Ukrajna már tavaly márciusban az Interpolhoz fordult Janukovics elfogása érdekében, a szervezet akkor úgy reagált, hogy „tanulmányozza a kérést”.

Az ENSZ összesítése szerint meghaladja már a négyezer-nyolcszázat a délkelet-ukrajnai fegyveres konfliktus halálos áldozatainak a száma, és az utóbbi időben – a tűzszünet ellenére – nőtt a harci cselekmények intenzitása.

A dokumentum szerint az otthonaikat elhagyó helyi lakosok száma már csaknem egymillióra nőtt: 634 ezer ember Ukrajna területén lelt menedékre, és 594 ezren a szomszédos országokba, zömében Oroszországba menekültek. A fegyveres konfliktus térségében 5,2 millió ember maradt, és 1,4 milliónyian közülük fokozottan veszélyeztetett helyzetben vannak, humanitárius segítségre szorulnak.