2024. április 18., csütörtök

Új lendületben a VaMaDiSz

Az elmúlt évek egyik legsikeresebb éve áll a Vajdasági Magyar Diákszövetség mögött

A 2014-es év a VaMaDiSz tizenhét éves fennállásának egyik legsikeresebb éve volt: számos tradicionális programjukat sikerült nagy érdeklődés mellett megszervezniük, új partnereket találtak, nemzetközi szintű programot valósítottak meg, és sok helyre eljutottak. Az idei évet elsősorban az érdekképviselet hatékonyabbá tétele és az együttműködések fejlesztése határozza majd meg, de fontos szerep jut a hagyományos programjaiknak is.

– A legelső programunk 2014-ben is a Felsőoktatási Tájékoztató Körút volt, illetve a tájékoztató kiadványok létrehozása. Ez a program már tizenöt éves, a kezdeti időszakban az aktivisták egy 50–60 oldalas fekete-fehér kiadvánnyal járták a középiskolákat, aztán évről évre folyamatosan fejlődött, 2011-ben az MNT kiemelt jelentőségű ifjúsági rendezvénnyé nyilvánította, 2013-ban pedig úgy döntöttünk, közösen keressük fel a középiskolákat, amit 2014-ben már sikerült is megvalósítanunk. Mindez fontos előrelépést jelentett, ugyanis amíg korábban 350-400 példányban tudtuk kinyomtatni a füzeteket, addig tavaly több mint 2000 példányban. A korábbinál jóval több információt tartalmaztak, sőt, multimédiás információs DVD-t is tudtunk hozzájuk mellékelni, ráadásul valóban idejében eljutottunk mindenkihez, aki 2013/2014-es tanévben végezte a középiskolai tanulmányait – magyarázta Sóti Attila, a VaMaDiSz elnöke, hozzátéve, hogy a tavasz folyamán sikerült egy teljesen új kiadványt is megszerkeszteniük, a Gólyafüzetet, amellyel az volt a céljuk, hogy olyan információkat gyűjtsenek össze az egyetemistáknak, amelyeket nem a tanulmányaik, hanem a szabadidejük eltöltése során tudnak majd hasznosítani.

– Májusban tartottuk meg az 1Biztos műveltségi vetélkedőnket, amelyet ezúttal is a szabadkai középiskolások számára szerveztünk meg, majd ugyanebben a hónapban rendeztük meg Újvidéken az Egyetemista Játékok és Diáknapok nevű rendezvényünket, amelyre az idén Erdélyből és Felvidékről is érkeztek vendégek, aminek köszönhetően kerekasztal-beszélgetést is tarthattunk, megvitatva a fiatalok legfontosabb problémáit, és az együttműködés lehetőségeit is. Júliusban megszerveztük a Help Me! programot, amivel ezúttal is a fiatalok beilleszkedését szerettük volna segíteni az egyetemi városokban. A program lényege, hogy amikor a fiatalok Szabadkára vagy Újvidékre utaznak, hogy az egyetemi felvételire jelentkezzenek, akkor aktivistáink standokkal várják őket az autóbusz- és vasútállomásnál, valamint az egyetemi karok közelében, segítve őket az eligazodásban és a papírok kitöltésében – hangsúlyozta a diákszövetség elnöke, aki elmondta, a nyári időszakban több fesztiválon is részt vettek a szervezet aktivistái, ezenkívül bekapcsolódtak a Vajdasági Ifjúsági Fórum szervezésében Kishegyesen megtartott Vajdasági Szabadegyetem szervezésébe is, az ősz viszont elsősorban a tisztújításról szólt számukra.

– A korábbi elnökünk, Saláta Ugrai Zoltán leköszönt az elnöki tisztségről, az azonban, hogy ott tartunk, ahol, elsősorban neki köszönhető, ezért nagyon hálásak vagyok neki az elmúlt évek során végzett tevékenységéért. A tisztújításkor az egyesület közgyűlése úgy döntött, hogy engem választanak meg a diákszövetség elnökévé, az újvidéki iroda vezetője Szabolcski Szabolcs, a szabadkaié pedig Dudás László lett, akik egyben a VaMaDiSz alelnökei is, de mindemellett a bizottságok élén is történtek személyi változások – fogalmazott Sóti Attila, hozzátéve, novemberben újra óriási érdeklődés mellett szervezték meg az újvidéki Gólyabált, amelynek az idén több mint 600 látogatója volt, napokkal korábban elfogytak a belépőjegyek, amire már évek óta nem volt példa, ráadásul a visszajelzések is rendkívül pozitívak voltak, a fiatalok kiválóan érezték magukat a rendezvényen.

– Mindemellett volt még egy nagyon jelentős programunk, amelynek az egész év folyamán kiemelt szerep jutott, az MNT-vel karöltve megvalósított Állás itthon, amelynek célja az volt, hogy a diplomázás előtt álló vajdasági magyar fiatalok minél könnyebben szakmai gyakorlati lehetőséghez, illetve munkalehetőséghez juthassanak. A programba különféle vállalatokat próbáltunk bevonni, valamint összegyűjtöttük a diplomázás előtt álló vajdasági magyar fiatalokat is, akik számára Szabadkán és Újvidéken is találkozókat szerveztünk, amelyeken kiváló együttműködések alakultak ki a fiatalok és vállalatok illetékesei között – magyarázta a VaMaDiSz elnöke, hozzátéve, az idei évet elsősorban az érdekképviselet hatékonyabbá tétele és az együttműködések fejlesztése határozza meg.

– Az év elején szeretnénk kidolgozni és aláírni azt az együttműködési megállapodást a Vajdasági Ifjúsági Fórummal, amely lehetővé tenné, hogy az eddigieknél jóval szorosabbra fűzzük a két szervezet közötti együttműködést, nemcsak a Vajdasági Szabadegyetem, hanem egyéb programok tekintetében is, amiben nagyon nagy potenciált látunk, és mivel a VaMaDiSz a Magyar Ifjúsági Konferenciának is tagja, a jövőben szeretnénk szélesebb körben is hatékonyabban képviselni a vajdasági magyar fiatalok érdekeit. A programjaink tekintetében a legnagyobb kérdés az, hogy mi lesz a sorsa a Felsőoktatási Tájékoztató Körútnak, ugyanis a tavalyi rendkívül sikeres program után nem szeretnénk visszalépni, éppen ezért abban bízunk, hogy ezúttal is az MNT-vel közösen szervezhetjük meg, de az idén is lesz Gólyafüzet, szeretnénk megszervezni a diáknapokat, már folyamatban vannak az 1Biztos előkészületei, szeretnénk még nagyobb szerepet vállalni a Vajdasági Szabadegyetem megszervezésében, a Gólyabál pedig az idén nagykorúvá válik, amit mindenképpen igyekszünk méltó módon megünnepelni – hangsúlyozta Sóti Attila, a VaMaDiSz elnöke.