2024. március 28., csütörtök

Gyászba borult Franciaország

Rendőrök ezrei keresik a vérengzés elkövetőit – Újabb terrortámadás Párizsban

Gyásznapra ébredt csütörtökön Franciaország, délben pedig egyperces csenddel emlékezett a párizsi vérfürdő áldozataira, akiknek a gyilkosai után csaknem háromezer rendőr indított hajtóvadászatot. Azokat a személyeket keresik, akik szerdán fegyverrel behatoltak a Charlie Hebdo vicclap párizsi szerkesztőségébe, s percek alatt agyonlőttek 12 személyt, köztük nyolc újságírót és két rendőrt. A sajtó történetében egyedülálló vérengzésben 11 embert megsebesítettek; négyük állapota válságos.

„Charlie vagyok”, üzeni két marseillei-i megemlékező (Fotók: Beta/AP)

„Charlie vagyok”, üzeni két marseillei-i megemlékező (Fotók: Beta/AP)

A fekete símaszkos, profi gyilkosok az épületből kirohanva Allahot éltették, s azt kiabálták, hogy az al-Kaida emberei. A szatirikus hetilap régóta szerepelt a terrorhálózat célpontjainak listáján, mert karikatúrákat tett közzé az iszlám vallásalapító Mohamed prófétáról.

A Charlie Hebdo évtizedek óta mindent és mindenkit pellengérre állít. Korrupt politikusoktól és (iszlám) szélsőségesektől kezdve a pápáig és Mohamed prófétáig.

Csakhogy a próféta személye az iszlám számára szent és sérthetetlen. Nemhogy karikatúrán, de semmilyen formában nem ábrázolható. Az iszlám azonban nemcsak a figurális megjelenítést tiltja, hanem a terrorizmust, sőt az ártatlanok életének kioltását, emberek kínzását és megcsonkítását is. A Korán szerint „aki megöl egy ártatlant, az olyan mintha az egész emberiséget ölte volna meg”.

A lap szerkesztőségében elkövetett (iszlamista) terrortámadás napján a rendőrség már azonosított három feltételezett elkövetőt, három, francia állampolgárságú – párizsi születésű – férfit: a 34 éves Said és a 32 éves Chérif Kouachit, valamint a 18 éves Hamyd Mouradot. Hírek szerint Said a menekülés közben használt (később hátrahagyott) autóban felejtette az igazolványát, s ez vezette nyomra üldözőiket.

Hamyd Mourad már szerda éjjel feladta magát a rendőrségen, ahol előbb őrizetbe vették, majd csütörtökön elengedték, mivel kiderült, hogy nincs köze a merénylethez.

A hajtóvadászat kezdete óta a hatóság sok városban tartott razziát, házkutatást. Időközben előállított hét (más forrás szerint négy) személyt, mert korábban kapcsolatot tartottak a terrortámadás végrehajtásával gyanúsított Kouachi fivérekkel, akiket egyébként régóta jól ismernek a bűnüldözők. Chérifet 2008-ban három év börtönre ítélték, mert dzsihadistákat toborzott Irakba.

A testvérpárt nagy erőkkel keresik. Főként a Párizstól 85 kilométerre északkeletre fekvő Villers-Cotterêts-ben és környékén erős a rendőri jelenlét, mert a szökevényeket a térségben látták. A közeli Crépy-en-Valois településen házról házra járva kutatnak az elkövetők után.

A példátlan vérengzés sokkolta és felháborította Franciaországot, valamint egész Európát. A történtek óta Franciaországban, de sok helyütt külföldön is, tömegek emlékeztek gyertyagyújtással és gyűlésekkel a terrortámadás áldozataira, vagy fejezték ki részvétüket az elhunytak családjának. Ferenc pápa a Vatikánban imát mondott az áldozatokért.

Az utcára vonulók (a világ karikaturistáihoz, és újságíróihoz hasonlóan) szolidaritásukról biztosították a magazint, s kiálltak a szólásszabadság mellett. Tekintélyes európai lapok közös közleményben ítélték el a merényletet, amelyet a sajtó, a szabad véleménynyilvánítás és az európai társadalmak alapvető értéke elleni támadásnak minősítettek. Több napilap a csütörtöki számában karikatúrával tiltakozott.

Franciaország-szerte több mint százezren vonultak az utcára. A megmozduláson politikusok is részt vettek. A kormányzó szocialisták és (ellenzéki) baloldali pártok jelezték: szombaton Párizsban tömegmegmozdulást szerveznek a vérengzés elleni tiltakozásul.

Francois Hollande államfő szerdán este televíziós beszédben tett ígéretet arra, hogy elfogják a merénylőket, és teljes szigorral sújtanak le rájuk. Azt is közölte, hogy a közintézményeken három napig félárbocon tartják a nemzeti lobogót.

A terrortámadás áldozatait olyan hősöknek nevezte, akik a szabadságért haltak meg. Kijelentette: a támadók a véleménynyilvánítás szabadságát, a kultúrát, az alkotást, a pluralizmust és a demokráciát szimbolizáló köztársaságot vették célba.

Az EU brüsszeli központjában szintén félárbocra engedték az uniós zászlót, az intézményekben pedig egyperces néma csenddel emlékeztek az áldozatokra. Brüsszel szerint a terrorakcióval az EU alapértékeit érte támadás.

Az al-Kaida és az Iszlám Állam támogatói ugyanakkor közösségi oldalakon ünneplik a merényletet. Elemzők elképzelhetőnek tartják, hogy nem is az előbbi, hanem az utóbbi terrorszervezet állhat a támadás mögött.

A vérfürdő után Franciaországban bevezették a legmagasabb szintű terrorkészültséget. (A francia példát néhány másik európai ország is követte.). Mindenütt megerősítették a kormányzati és más középületek védelmét. Fokozott az éberség a pályaudvaroknál, a repülőtereken, a kikötőkben, a turisták által kedvelt helyszíneken, az üzletközpontoknál, de még a templomoknál is. Több médiaházra, szerkesztőségre is rendőrök vigyáznak, sok francia külképviseleten pedig szigorították a biztonsági intézkedéseket.

Párizs szigorúan ellenőrzött város lett, a köztereken, nyilvános helyeken sok a rendőr és a fegyveres katona. Ennek ellenére – vagy talán épp ezért – csütörtök reggel tűzharc robbant ki a város déli peremkerületében. Egy férfi két rendőrre nyitott tüzet. A lövöldözésben meghalt az egyik egyenruhás és egy utcaseprő súlyosan megsebesült.

Nem tudni, hogy az incidens összefügg-e a szerdai vérengzéssel, esetleg a terroristák elleni hajtóvadászattal. A hatóság azonban terrortámadásként kezeli ezt az ügyet is.

Bár a francia muszlim közösségek vezetői – a világ rengeteg államához és külföldi iszlám szervezetekhez hasonlóan – elítélték a terrormerényletet, az országban egyre nagyobb a veszélye a vallások közötti nyílt konfliktusnak. A mészárlás máris felerősítette az iszlámellenességet a 67 millió lakosú Franciaországban, ahol csaknem 4,7 millió muszlim él.

Szerda óta már legalább három helyen ért támadás iszlám kötődésű objektumot. Ismeretlenek mecseteknél és étteremben robbantottak. Az északnyugat-franciaországi Le Mans-ban a rendőrség kordonnal vette körül a muszlimok helyi imaházát, mert több gyakorlógránátot dobtak az udvarába, s állítólag rá is lőttek az épületre. Az incidensben senki nem sérült meg.

Nyitókép: „Charlie vagyok”, üzeni két marseillei-i megemlékező (Fotók: Beta/AP)