2024. március 28., csütörtök

Lövöldözés volt Párizsban, meghalt a rendőr

Lövöldözés volt csütörtök reggel Párizs egyik déli elővárosában, Montrouge-ban, de egyelőre nem tudni, hogy van-e köze az előző napi vérengzéshez. A tűzharcban egy rendőr meghalt, egy utcaseprő pedig életveszélyesen megsebesült.

A tájékoztatás szerint az elkövető reggel 7 óra 15 perckor automata fegyverrel kezdett lövöldözni. Az AFP francia hírügynökség arról számolt be, hogy a két, válságos állapotban lévő sebesült közül a rendőr a délelőtt folyamán életét vesztette.
Egy szemtanú beszámolója szerint az elkövető sötét ruhát viselt, de nem fedte el arcát.

Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter a támadás után azonnal a helyszínre sietett. Tájékoztatása szerint a tettest egyelőre nem sikerült kézre keríteni. A bűncselekmény elkövetésével korábban egy 1962-ben született férfit gyanúsítottak, akit őrizetbe is vettek, később azonban kiderült, hogy nem ő áll a támadás mögött.

Cazeneuve körültekintésre intette azokat, akik rögvest kapcsolatot véltek a szerdai vérengzés és a csütörtök reggeli lövöldözés között.

Szerdán a Charle Hebdo című szatirikus hetilap szerkesztőségét terrortámadás érte, amelyben tizenketten meghaltak. A francia rendőrség a két elkövető ellen hajtóvadászatot folytat.