2024. március 29., péntek

Tiszavirág életű vállalkozások

Tavaly novemberig Szerbiában mintegy 7000 vállalkozás nyílt, és 6000 becsukott

A gazdasági válság hatodik évét jobbára a kereskedelmi vállalatok nem tudták túlélni, viszont olyan kis cégek is bezárták kapujukat, amelyek a termelésben tevékenykedtek.

– Az idevágó eddigi adatok értelmében a munkájukat felfüggesztett cégek közül legtöbben a kereskedelmi ágazatban ténykedtek, hiszen ebben az ágazatban harminc százalékkal kevesebb vállalat működik jelenleg, mint tavaly. A feldolgozóiparban ez az érték 16 százalék. Csökkent az építési cégek száma is, a mezőgazdasági szektorban is bekövetkezett némi csökkenés, és számottevően kevesebb az innovációs tevékenységekkel foglalkozó cég is. Az eddigi adatokból is látszik, hogy a feldolgozóipart, illetve a termelési ágazatokat sújtotta leginkább a válság 2014-ben – fejtette ki Aleksandar Gračanac, a Szerbiai Gazdasági Kamara munkatársa.

Hogy szavatolják a kis- és középvállalkozók fennmaradását Szerbiában, az érintettek már egy ideje arra kérik az államot, hogy csökkentse az adókat és a különböző illetékeket.

– Szerbiában 499, ismétlem, 499 különböző illeték létezik, és ezek közül némelyiket többször is ki kell fizetni ugyanazért a szolgáltatásért. Arról nem is beszélve, hogy jó részüket már-már tragikomikusan nevetséges okok miatt fizetik a vállalkozók – magyarázta Slavenko Grgurević, a Munkáltatók Uniójának munkatársa.

Persze vannak olyan cégek, amelyek a nehéz gazdasági helyzet ellenére is megállták helyüket a hazai piacon.

Aleksandra Popović, a NAG textilipari vállalat tulajdonosa 2005-ben hozta létre a cégét. A válság első éve után gyorsan feladta divattervezői álmait, ehelyett olyan területre kezdett összpontosítani, amellyel fenntarthatja cégét. Ekkor kezdett különböző egyenruhákat készíteni.

– Ruhatervezői műhellyel 2005-ben nem igazán lehetett pénzt keresni. Ha azonban óvatosan és körültekintően végzi az ember a dolgát, a viszonteladás mellett szép lassan becsempészheti saját tervezésű ruháit is. Ezzel a kompromisszumos módszerrel elboldogulhat a vállalkozó – magyarázta a cégtulajdonos.

Az illetékesek szerint jelenleg az organikus élelmiszereket árusító vállalatoknak, az IT-szektorban tevékenykedő cégeknek és az alternatív energiaforrásokat haszonsító vállalkozásoknak van jövőjük.