2024. április 19., péntek

Pénteken értékelik a tendert

Lezárult a smederevói Acélművek magánosítására leadható ajánlatok beadásának határideje

A smederevói Acélművekre beérkezett ajánlatokat január 9-ig áttekintik az illetékesek, ezt követően pedig tájékoztatni fogják a nyilvánosságot a versenypályázat sorsáról, jelentette be hétfőn Bojan Bojković, az acélművek végrehajtó igazgatója. Hozzátette, a vállalat magánosításával megbízott bizottság ekkor ül össze és hozza meg a beérkezett ajánlatokról szóló értékeléseit, majd továbbítja javaslatát a szerb kormánynak. A magánosítási tendert december 5-én írták ki, az állam 19,99 százalékban marad csak résztulajdonos a vállalatban.

– Több vállalat, angol is, orosz is érdeklődött, de az amerikai Esmark Steel Group mindegyiknél jobban kitűnik. Biztos vagyok abban, hogy ez a cég tetszik a legjobban az acélművek munkásainak is, figyelembe véve, hogy általuk folytatódhatna az amerikai stratégiai üzletkultúra a vállalat magánosítása alatt – mondta a végrehajtó igazgató.

Szavai szerint az acélművek agóniájának végéhez értek, majd köszönetet mondott Aleksandar Vučić szerb kormányfő közbenjárásáért, aki az elmúlt egy évben „minden tudásával, befolyásával és akaratával a vállalat mögé állt”. Bojković szerint a szerb kormányfő segítségével az utolsó öt hónapban stabilizálódott az acélgyár termelése.

– Minden alkalmazott a munkahelyén van és már csak a stratégiai partnerre várunk, hogy a magánosítás határidejének végén, január 31-én teljes kapacitással munkába állhassunk – mondta a végrehajtó igazgató.

A smederevói Acélművek 80,01 százalékának megvásárlására leadható ajánlatok beadásának határideje január 5-én, hétfőn járt le, a szerb kormány bejelentése szerint pedig már február 1-jén ismert lesz az új stratégiai partner. Aleksandar Vučić szerb kormányfő december 31-én beszélt arról, hogy a „történetnek hamarosan vége lesz és a polgárok eredményeket látnak majd”.

A vállalat megvásárlására kiírt versenypályázaton azok az óriáscégek vehettek részt, amelyeknek az elmúlt három évben legalább évi 300 milliós bevételük volt. A vásárló a tenderben kötelezi magát, hogy 2016 végéig 50 százalékos kapacitással üzembe helyezi a második kohót, az elsőben pedig 100 százalékos kapacitással fog termelni.

December elején az Esmark küldöttsége úgy nyilatkozott, ha megszerzik a vállalatot, akkor nagy léptékű beruházásokat hajtanak végre. Először is üzembe helyezik mindkét kemencét, és az acélművek évi termelését a jelenlegi 400 000 tonnáról 2,2 millió tonnára növelik egy év alatt. A cél megvalósításához az elkövetkező évek során az Esmark mintegy 400 millió eurós beruházást szándékozik végrehajtani. A küldöttség arról is beszámolt, hogy a jelenlegi mintegy 5000 foglalkoztatott közül senkit sem akarnak elbocsátani.

Mint ismeretes, a szerb kormány a smederevói Acélműveket 2012 februárjában vette vissza egy dollárért az amerikai U.S. Steel vállalattól, amely a felhalmozott adósságai miatt vonult ki a szerbiai piacról. A vasművek jelenlegi termelésének értéke 340 millió euró, teljes kapacitással évente az 1,5 milliárd eurót is elérhetné. Adóssága viszont tetemes, banki hitelezőknek 260 millió euróval, beszállítóknak 120 millió euróval, a megrendelt alapanyagokért pedig 145 millió euróval tartozik.