2024. április 20., szombat
LABDARÚGÁS

Gerrard az idény végén távozik a Liverpooltól

Nem hosszabbítja meg szerződését, és az idény végén elhagyja az FC Liverpoolt a csapatkapitány Steven Gerrard, aki 2000-től 114 válogatott meccsen 21 gólt szerzett, az angol bajnoki élvonalban szereplő klubcsapatában pedig az elmúlt 16 idényben 695 mérkőzésen 180-szor volt eredményes.

Távozását pénteken személyesen jelentette be a 34 esztendős középpályás, aki sietett leszögezni, hogy bárhová szerződjék is, sosem fog a Liverpool ellen játszani.

Több sajtóorgánum – köztük a BBC és a Sky Sports – tudni véli, hogy Gerrard az Egyesült Államokban, az ottani bajnokságban (MLS) folytatja pályafutását, ő maga azonban nem beszélt leendő együtteséről. Majdani elmenetelének mostani bejelentését pedig azért tartotta fontosnak, hogy – megfogalmazása szerint – a jövőjével kapcsolatos találgatások ne zavarják össze sem menedzserét, sem csapattársait. Gerrard 2003 óta csapatkapitánya az FC Liverpoolnak. Nyert Bajnokok Ligáját, UEFA-kupát, FA-kupát és Ligakupát, bajnoki címet azonban nem. December elején Brendan Rodgers vezetőedző még azt mondta, új szerződést kínálnak a csapatkapitánynak. Hozzáfűzte viszont, hogy mivel a futballista már 34 éves, valószínűleg nem fog olyan sok lehetőséget kapni, mint eddig. Gerrard a válogatottságot ugyan a 2014-es brazíliai világbajnokság után lemondta, októberben jelezte, hogy még nem áll szándékában visszavonulni.