2024. április 25., csütörtök
2014: ANNUS MISERABILIS

Az ebolától a hiperboláig

Kreml és Krím – Afganisztán és „kalifátus” – Kétharmad és kétszer három (kitiltott) – A Majdántól a harmadik maláji légi katasztrófáig tartott az év – Munkatársunk jegyzete – Washington, dec

II. Erzsébet 1992-es évértékelője nyomán terjedt el a „rossz évet” jellemző annus horribilis kifejezés, pedig a királynő csak a hercegi botrányokra meg a dinasztia nevét viselő kastély leégésére gondolt egy olyan év végén, amikor éppen reményekkel telve épült Kelet-Európában (mínusz a volt Jugoszlávia) a „szép új világ”. És mi volt az ahhoz a mizériához képest, amit az idén éltünk át!

Ebolafertőzés gyanújával orvoshoz kísérnek egy kislányt egy libériai faluban (Fotó: Beta/AP)

Ebolafertőzés gyanújával orvoshoz kísérnek egy kislányt egy libériai faluban (Fotó: Beta/AP)

A balkáni háborúkat tehetetlenül néző – az ott élő népeket enyhén lenéző – nyugati okosok annak idején úgy sajnálták le a szerencsétlenül megvezetett (mert megvezethető) délszláv népeket, hogy vidékükön „túl sok a történelem”. Nos, 2014 végén elmondhatjuk, hogy az idén majdnem az egész világra kiterjedt a „történelem túltengése”: háborúk, válságok, katasztrófák és kudarcok egész sorozatát élte át az emberiség egy olyan esztendőben, amely amúgy a kilábalást hozhatta volna a hat évvel korábbi gazdasági válságból.

Csakhogy sokszor megtapasztalt tény, hogy amikor egy egyeduralomra törő hatalmasság bajba kerül, akkor rendszerint a válságcsiholást érzi a legjobb kiútnak. Abból viszont majdnem mindig olyan spirál keletkezik, amely könnyen magába szippanthat boldog-boldogtalant, szándékos és kényszerű résztvevőt egyaránt. Ez történt Slobodan Miloševićtyel és környezetével, de kísértetiesen hasonló módszerekhez nyúlt Vlagyimir Putyin is – de az utóbbi nagy játszmájának még csak az elején vagy legfeljebb a közepén tartunk. Szomszédainak balszerencséjére sokkal nagyobb erőről van szó, mint amit a szerb Vozsd képviselt, a világ szerencséjére pedig sokkal szembeötlőbb és nagyobb horderejű mindaz, amivel szórakozik ahhoz, hogy Miloševićhez hasonlóan túl sokáig a homokba dugjuk a fejünket.

Akár hiszünk a civilizációk harcában, akár nem, akár befogjuk az orrunkat a kapitalizmus rendszerbeli kegyetlenségei miatt, akár nem, az emberi méltóság és integritás zsidó–ógörög–nyugati-keresztény szellemének megőrzéséhez nincs más választás, mint a putyinizmussal, a sötét duginista eurázsianizmussal, az illiberális demokráciának álcázott tekintélyelvűséggel, valamint a fanatikus iszlám fundamentalizmussal való határozott szembeszegülés. A demokratikus társadalmakban – és azok között – normális, megengedett, sőt kívánatos a nézeteltérések szabad felvonultatása és nyílt ütköztetése, ám az alapelvektől és közös értékektől eltávolodó, vagy azokat direkt felrúgó szövetségeseknek választaniuk kell, hová is óhajtanak tartozni. Ha erre a választásra nem hajlandók, akkor önmagukat közösítik ki a civilizációs szövetségből, és onnan kezdve már sem 67, sem 88, sem észak-koreai típusú 100 százalékos többség nem palástolja a demokratikus népek közösségétől való eltávolodás tényét.

Miközben Putyin elfoglalta és annektálta a Krímet, Barack Obama véget vetett az Egyesült Államok leghosszabb háborújának Afganisztánban. Semmi sem szavatolja persze, hogy ott nem olyan lesz a folytatás, mint az Irakból történt kivonulás nyomán történt, de ha komolyan vesszük, hogy a népeknek saját kezükbe kell venniük sorsuk irányítását, akkor nem lehet a végtelenségig külföldi katonai erőre támaszkodniuk. Ennek kicsikarása első pillantásra kegyetlen és veszélyes „terápiának” tűnhet, de az ellenkezője a fentihez hasonló negatív spirálba vezet.

Ám nemcsak politikai drámáknak és légi katasztrófáknak lehettünk szemtanúi az óév folyamán. Az ebola idei szomorú fejezete mutatja, hogy az emberiségnek nagyon is kezében van a jólét kulcsa, csak éppen élni nem tud vele – ami persze mégiscsak visszavezet a politika rákfenéjéhez. Miközben a legjobban sújtott nyugat-afrikai népek csendben tűrték a kór következményeit, addig az amerikai jobboldal iszonyatos lármát csapott két-három belföldi fertőzés miatt annak reményében, hogy a járványveszély óriássá duzzasztásával esetleg választási előnyre tehet szert. Ami be is következett.

Első pillantásra gyakran erélytelennek és hatástalannak tűnik a higgadt politizálás, ám hosszú távon többnyire csak annak van esélye. Miközben a washingtoni héják Líbiát, Szíriát, Irakot, Ukrajnát, sőt Iránt is felperzselték volna, a „világcsendőrséggel” oly szívesen vádolt amerikai kormány Obama irányítása alatt újra meg újra a józanabbik utat választja. Ellenfelet (kivéve az eleve fegyverhez nyúló ellenséget) is meg a másik oldalra kacsingató szövetségeseit is érvekkel próbálja meggyőzni, hogy a békének csak a kölcsönös pusztulás az alternatívája. Ehhez a békemisszióhoz járult hozzá az idén minden korábbinál határozottabban Ferenc pápa – és ehhez kellene, hogy egy annus mirabilist kívánjunk magunknak és a világnak 2015-re.