2024. március 29., péntek

Megkezdődött a fásítás Törökbecsén

A Komunalac közvállalat munkásai és a vadászegyesület tagjai több mint 1100 cserfát ültettek el a napokban a törökbecsei község Rudina-Jatov határában.

A facsemeték megvásárlására és védelmére az önkormányzat biztosított pénzt. Matija Kovač alpolgármester elmondása szerint a projektumnak ez az első szakasza 60 ezer dinárba került, és tavaszra várható a folytatása. Az újabb facsemeték megvásárlására kiírt közbeszerzési pályázat nemsokára lezárul, amihez a tartományi mezőgazdasági, vízgazdálkodási és erdészeti titkárságtól is remélnek támogatást.

Az állami földek használatáról szóló éves terv szerint egyébként 17 hektár termelésre nem használt parcellán kell fákat ültetni a törökbecsei községben. Az önkormányzat a tartományi mezőgazdasági, vízgazdálkodási és erdészeti titkárság pályázatán korábban is nyert pénzt erre a célra, ebből a pénzből 22 ezer kocsányos tölgyet és nyárfát ültetnek el tavaszra.

A mostani faültetés után a Komunalac a Miloje Čiplić és a Munkás utca között, valamint a városba vezető körforgalomnál rózsabokrokat is ültettek.