2024. április 20., szombat

Kanizsán járhatók az utak

Magyarkanizsa községben a hóesés miatt már vasárnap kora délelőtt elrendelték az első prioritásba tartozó utak tisztítását. A Településrendezési Közvállalat igazgatója, Kövesdi János elmondása szerint ezúttal is a szél okozott gondot azokon az útszakaszokon, ahol hóátfúvások alakultak ki.

– Vasárnap délelőtt negyed tíz óta tisztítják az utakat a Tisza Menti Vízművek Kft. gépei, a szél miatt több helyen folyamatos tisztításra volt szükség. A takarításban összesen nyolc munkagép vett részt. Egyedül Kispiac–Ludas irányában történt fennakadás, hétfőre virradó éjjel ezt az útszakaszt nem sikerült megtisztítani – mondta Kövesdi, aki hangsúlyozta, hogy a községi utak járhatók, a kritikus útszakaszt pedig hétfő folyamán szintén megtisztítják a község határáig, habár hozzátette, hogy Szabadka község irányából még nem takarították le az utat. Az igazgató azt is elmondta, hogy a tavalyi év tapasztalata után – amikor a hófúvás elzárta a településeket – a közvállalat nagyobb figyelmet fordít a kritikus pontokra, ahol a szél és a szárazhóesés együttesen alakul ki. A téli felkészülés folyamán összesen 180 tonna sót vásároltak, hogy az utak csúszós időben is, a balesetveszélyt csökkentve, járhatók maradjanak.