Hány nemzeti közösség van Európában? Senki sem tudná megmondani. Mi, vajdaságiak büszkén emlegetjük, hogy nálunk 27 nyelvet beszélnek. Vajon hány nyelven beszélnek a magukat homogén nemzetállamoknak tartó országokban? Válasz helyett csak időnként valami váratlan esemény jelzi, hogy ezek is vannak. Legutóbb Hollandiában történt ilyen meglepetés: egy eddig ismeretlen nemzeti közösség bejelentette: ők 400 ezren – többen mint mi, magyarok itt a Vajdaságban – jogokat követelnek. Eddig is voltak ennek a sokrétűségnek jelei. A turistákat meg sem lepte, hogy Olaszországban egy több-kevesebb erőszakkal felszámolt állam, a Velencei Köztársaság zászlaja ma Velence lobogója. És akkor berobban a köztudatba, hogy Velence környéke egy utólag központilag érvénytelenek nyilvánított népszavazáson kimondta függetlenségét. A turistákat meg sem lepi, hogy Nizzában kétnyelvűek az utcatáblák, a francia mellett ott van a provanszál nyelv is, amelyről Európában nem sokan hallottak. És akkor jönnek a népszavazások: Skóciában egy megtartott, Katalóniában egy betiltott, hogy figyelmeztessenek rá: az európai nemzetállamok soknemzetiségűek, csak a körülmények alakulásától függ, hogy ebből mikor és hol lesz probléma.
A világon a tudósok számítása szerint legalább 6000 nyelv van. Kontinensenként ezek a nyelv teremtette közösségek másképp álltak össze állammá. Pillanatnyilag a legbékésebb Amerika, amelynek államai a „nemzetek olvasztótégelyévé” válva számtalan nemzetet olvaszt egybe valamilyen közös nyelvvel – angollal, spanyollal, portugállal. A közelmúltbeli „rasszista” színezetű zavargások, az indiánok hatalomra törése Bolíviában jelzik, hogy lehetnek – faji alapon kialakuló – ellentétek. Csak elvétve jelentkeznek nemzetek közti problémák, de azokat békésen oldják meg, mint Kanadában, ahol a francia többségű rész már kétszer szavazhatott az elszakadásról.
Afrika a törzsek kontinense. Vannak országok, amelyekben száznál több törzs él. Méghozzá államhatárokkal nem törődve. Ugyanaz mint másutt – a körülmények alakulásával a hatalomért, az ásványkincsként folyó harc – vezethet öldökléshez. Ázsia a vallási öldöklések kontinense, de ott is vannak szeparatista mozgalmak (Indiában több tucatnyi) és új állam teremtésére irányuló törekvések, mint amilyen a most a „kalifátus” létrehozása Irakban és Szíria egyes keleti területein.
Csak Európa a nemzetállamok kontinense. Az itt élő nemzetek önbizalmának letörésére ki kell mondani: ezek a népi közösségek népirtással jöttek létre. Csak az a kérdés, hogy ez a népirtás tömeggyilkosság formájában zajlott-e le, vagy „békésen”, népcsoportok beolvasztásával. A XX. század úgy kezdődött, hogy Törökországban megöltek mintegy egymillió örményt, és azzal végződött, hogy Boszniában irtották egymást a nemzetek, hogy „etnikailag tiszta” területet teremtsenek. És a békés: nem a nemzet teremtette az államot, hanem az állam a nemzetet. Minden államban népek tűntek el. Méghozzá úgy, hogy amikor a francia forradalom kimondta, hogy a „Köztársaság nyelve a francia” a lakosság egyharmada nem is beszélt franciául. Sőt az olasz olyan nyelvjárásból született, amelyet a lakosságnak csak 6 százaléka beszélt, a német úgy jött létre, hogy a nyugati országrészek nyelvjárása közelebb állt a mai angolhoz, mint a mai némethez. A spanyolt Kasztília hódítása teremtette meg. (A spanyolországi nyelvtörvény tudomást is vesz arról, hogy spanyol nincs, benne csak az egyik nyelv a kasztíliai.)
Európában a XIX. századig több száz állam volt. A XIX. század ezeket az államokat söpörte el, hogy létrehozza a nagyobb államokat vagy „egy nemzet” állama, vagy többnemzetiségű birodalom formájában. A XX. században ezek a többnemzeti államok szétestek. A század elején az Osztrák–Magyar Monarchia és az Oszmán Birodalom. A század végén a Szovjetunió, Jugoszlávia és Csehszlovákia. A mi századunkban, a mostani gazdasági válság meghozta a nacionalizmus fellobbanását. Több országban ez még belefér a nemzeti autonómiák körüli harcba, amely akörül folyik, hogy egy nagyobb térségben másodrangú polgárok kisebb területen „uralkodóvá” akarnak lenni, a nagyobb területen „uralkodók” pedig nem akarnak másodrendűvé válni. Ez a hullám azonban ismét napirendre tűzte az európai határok átrajzolását is.
Kettős formában. Erőteljesebb és jobban érezteti hatását az a törekvés, amely a mostani államokból ki akarja szakítani a más nemzet lakta területet. Ebben a vonatkozásban legközelebb áll a békés széteséshez Belgium és legvéresebb, már új európai háborúval fenyegető formában jelentkezik az oroszok kiszakadási próbálkozása Ukrajnában. A két véglet között vannak azok a törekvések, amelyek a népszavazások körüli mostani bonyodalmakat szülik. A másik forma a több államban élő nemzetek egyesítésének törekvése: a már elbukott Nagy Szerbia és most éledező Nagy Albánia formájában. Hogy tudatosodjon: Európának rendeznie kell a nemzetek közötti viszonyt, annak alapján, hogy minden állama soknemzetiségű, de egyetlen nemzetnek sem szabadna egyetlen államban sem másodrendűnek lennie.
