Nyugdíjba vonult Izelle Károly nagybecskereki színész, a Madách Amatőrszínház sokévi vezetője. Játszott, rendezett, 1976-tól vezette a társulatot. Talán ez utóbbi feladata volt a legnehezebb, hiszen a színházat hol meg akarták szüntetni, hol állami elismerésben részesítették őket. Sokszor Don Quijote módján kellett harcolni a bánáti magyar színjátszás megmaradásáért.
A színpad tizenéves korában bűvölte el, mikor betért a nagybecskereki Petőfi Sándor Művelődési Egyesületbe, amelyhez közel lakott.
– Az volt a szerencse, hogy Vlah Tóni bácsi vezette akkor 1962-ben a drámai szakcsoportot, aki felkarolt, és sok mindent a színházról tőle tanultam. 1969-ig ott voltam. Főleg kabaréműsorokban léptem fel. Amikor Tóni bácsi meghalt, a vezetőség rám bízta a szakcsoport vezetését. Abból a drámai csoportból én jöttem fel utolsónak a Madáchba, emlékezik vissza Izelle Károly.
A Madáchban akkor tűzték műsorra a János Vitézt, melyben a zászlóvivő szerepét kapta. Mint vallja, szerencséje volt, mert akkor még a Madáchban voltak a „nagy” színészek.
– Itt olyan színészek voltak, akik gond nélkül – amikor bezárták a hivatásos színházat – elmentek Becskerekről, mint a Boros házaspár, a Fischer házaspár, Barácius Zoltán. Akik ott maradtak, Ormai Mária, Véger Ferenc, Kovács István, Szántó János mellett pedig felfejlődhettünk mi, a fiatalabbak is. A Madáchban az volt az előnyünk, hogy mindig hivatásos rendezőkkel dolgoztunk. Tehát egy olyan tapasztalatot sikerült szereznünk, mint a hivatásos színházakban.
Első kimagasló alakítását a Játék a sötétben című előadásban nyújtotta. Színészi tehetségére csakhamar felfigyelt a szakma. Játszott a nagybecskereki Toša Jovanović Népszínházban, az Újvidéki Színházban, a nagybecskereki Bábszínházban. Az Újvidéki Színház Szomorú vasárnap című darabjában Gálfi László és Biszák Júlia partnere volt. Rendezőként Lukács Márta Szent Gellért Élete című misztikumjátékának színpadra állításával hívta fel magára a szakma figyelmét. A Madách énekes-táncos társulatának öt bemutatóját állította színre. A drámai együttesben Ray Cooney Egy ágyban az ellenzékkel című vígjátékát rendezte. Több amatőr együttes előadását állította színpadra. Rendezett Muzslyán, Magyarcsernyén, Udvarnokon, Lukácsfalván, Tordán, Torontálvásárhelyen... Legnagyobb sikert a magyarcsernyei színjátszókkal ért el, amikor is 2003-ban a Bácskertesen megrendezett Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók VIII. Találkozóján Robert Thomas Szegény Dániel című darabjával megnyerték a színjátszók ezen seregszemléjét.
Hosszú színészi pályája mindvégig szülővárosához kötötte.
– Azért, mert úgy gondoltam, hogy itt fontosabb vagyok. Megjelentem filmen is, tv-sorozatban, öt évet voltam az újvidéki Vidám est együttesének a tagja. De mindig úgy éreztem, hogy haza kell jönni. És úgy gondolom, hogy nem tévedtem ebben. Hogy miért szeretem a színházat? Én fizika-vegytan tanárnak készültem. És mondhatom, hogy nagyon nagy megrázkódtatás érte a szüleimet akkor, amikor azt mondtam, hogy nem fogok diplomázni, hanem inkább erre a pályára megyek, de úgy gondolom, hogy nem bántam meg. Említettem Vlah Tóni bácsit és az ő mondatát, hogy a színházat előbb szeretni kell, és akkor utána dolgozni benne. Ez nagy igazság.
A Madách 1953-ban és 1954-ben hivatásos színházként működött, utána megvonták tőle ezt a státust. Attól kezdve nem volt könnyű vezetni a társulatot.
– Azért, mert úgy gondolom, hogy ha a szórványban kialszik egy egyesület munkája, az tragédia. Lehet, hogy a tömbben észre se vennék. De itt nagyon kell vigyázni.
A Madáchban a Drámai együttes, és az Ifjúsági Pódium mellett megalakult az Operettegyüttes, majd az Irodalmi Színpad. Az utóbbi években kiváltképpen az operettestjeikkel váltak közismertté.
– Bejártuk Vajdaságot vele, és a szakmabeliek véleménye szerint is a legkomolyabban műveltük ezt a műfajt Vajdaságban. És megmondom, hogy miért. Mert mikrofon nélkül énekeltünk. Érkezett egy meghívás is, Budapestre, nagyon féltem, hogy fog reagálni az ottani közönség. Nagybecskerekről menni Pestre énekelni. De nagy öröm volt mindannyiunk számára az, hogy telt házunk volt és nagyon szépen fogadta a közönség ott is a műsorunkat.
A színész nyugdíjaztatása nem jelenti azt, hogy teljesen visszavonul. Izelle Károlyt továbbra is két előadásban láthatja a nagyérdemű. De, mint mondja, ha hívják, akkor
továbbra is a társulat és persze a közönség rendelkezésére áll, amely bízik abban, hogy Izelle Károly még sokáig „a világot jelentő deszkákon” marad.
