2024. március 28., csütörtök

A környezetbarát és energiatakarékos gazdálkodásért

A tartományi energetikai titkárság képviselői az energiafüggőség csökkentése céljából kötöttek szerződést a sikeresen pályázó termelőkkel és a közintézmények vezetőivel

A tartományi energetikai titkárság két pályázati vonalon folyósít vissza nem tértítendő támogatást a biomasszával való fűtés szorgalmazása céljából. Az első projektum a közintézményekre vonatkozik, a másiknak a megvalósítása pedig a tehénfarmok vízmelegítési módszereit teszi környezetbarátabbá.

Nenad Stanković tartományi energetikai titkár a szerződések kapcsán a sajtó képviselőinek elmondta, mindkét projektum célja a közintézmények, illetve a farmok költségeinek csökkentése, az energiahasznosítás hatékonyabbá tétele. Végül, de nem utolsósorban, a titkár a környezetvédelmi szempontot is megemlítette, hiszen az alternatív energia hasznosításával jelentősen csökken a károsanyag-kibocsátás.

– Mindkét esetben 30 millió dinárnyi vissza nem térítendő szubvencióról van szó, és nagy volt az érdeklődés ezekre a támogatási lehetőségekre. Összesen 11 közintézmény pályázta meg a szubvenciót, de mindössze hétnek ítélte oda a titkárság a pénzt, hiszen a többiek sajnos nem tettek eleget a pályázati követelményeknek. A tejfarmok esetében nagyobb volt az érdeklődés, ugyanis összesen hetvennyolc termelő jelentkezett, közülük azonban csak negyvennyolc nyert támogatást. Mindkét támogatás az energiafüggőség csökkentésére és a hatékonyabb energia-gazdálkodásra irányul, azért jövőre is pályázhatnak az érdekeltek – nyilatkozta Stanković.

Mint a titkár még a pályázatok kihirdetésekor megjegyezte, az első projektum a biomasszával való fűtéshez szükséges berendezések beszerzését és beszerelését foglalja magába a közintézmények számára. A második pályázat a tehénfarmok hatékonyabb energiahasznosítását hivatott segíteni, vagyis vízmelegítő napkollektorok beszerzését és beszerelését, hiszen a belőlük és a kollektorokból felszabaduló energiát pedig hatékonyan fel lehetne használni a farmon szükséges vízmennyiség melegítésére.

Szél Károly oromhegyesi termelő elmondta, hogy a második pályázati vonalon szerepelt sikeresen, vagyis hogy a jövőben napenergia felhasználásával fogja melegíteni a vizet a gazdaságában.

– Kevesebb elektromos energiát fogunk így elhasználni, ennek kösszönhetően csökken a tej előállítási költsége. A rendszer kiépítése megközelítőleg 230 ezer dinárba kerül harminc tehenet tartó gazdaságunk számára – jegyezte meg a termelő.

Kanyó Ferenc, szintén oromhegyesi gazda ugyanezen a pályázaton nyert támogatást. Mint elmondta, a meleg vizet több helyen is hasznosíthatják, például a fejőgépek és a tehenek tőgyének tisztán tartására. A gazda összesen 600 ezer dinárra pályázott.