2024. március 29., péntek
ÉV SPORTOLÓJA – SZABADKA

Mačković, Kajdocsi, Boja és a súlyemelők

A Subotičke novine hetilap, a szabadkai önkormányzat és a sportszövetség szervezésében hétfőn este 54. alkalommal került sor az év legsikeresebb szabadkai sportolóinak és csapatainak megválasztására. A telt ház közönségét Maglai Jenő, Szabadka polgármestere, Vjekoslav Ostrogonac, a Városi Tanács sportmegbízottja, Kikić Attila, a sportszövetség közgyűlésének elnöke és Vlado Tomić, a Subotičke novine igazgatója köszöntötte.

A sportvezetőkből, sportmunkásokból és sportújságírókból álló kilenctagú zsűri döntése értelmében az idei év legjobb felnőtt sportolójának Martin Mačković, a Palics Evezősklub tagja bizonyult, aki első felnőttévében a belgrádi Grafičar tagjával, Viktor Pivačcsal bronzérmet nyert kormányos nélküli kétpárevezősben az olaszországi U23-as világbajnokságon. A második helyet Vujadin Bosnić, a Spartacus birkózója, a harmadikat pedig Denis Memetović, a Spartacus ökölvívója érdemelte ki. Az ifik mezőnyében Kajdocsi Tamást, a Spartacus súlyemelőjét választotta a legjobbnak a zsűri. A 17 éves versenyző az idei korosztályos Európa-bajnokságokon egy ezüstöt és négy bronzot nyert, az ifjúsági olimpián pedig ezüstérmet szerzett. A második helyen Dudás Róbert (Spartacus Birkózóklub), a harmadikon pedig Jovana Đurić (Spartacus Úszóklub) végzett. A pionírok mezőnyében Boja Krisztina (Palics Vitorlásklub) vitte el a pálmát, aki Vajdaságban és az országban mindent megnyert, a Balkán-bajnokságon pedig bronzérmet szerzett. A második helyet a Spartacus atlétája, Bojana Savanov érdemelte ki, a harmadik helyen pedig két tornász: Vakula Noémi és Aleksandar Subić osztozott. A legjobb csapatnak a 16. csapatbajnoki aranyérem mellett a különféle korosztályokban is több aranyat begyűjtő Spartacus Súlyemelőklub bizonyult, megelőzve a Spartacus Női Labdarúgóklubot és a Spartacus Birkózóklubot, valamint a Spartacus Vojput Kézilabdaklubot. Az est folyamán különdíjakat is kiosztottak, és a jubileumot ünneplő sportmunkások is elismerést vehettek át.

Az évsportolója-választásról bővebben, nyilatkozatokkal és a teljes tízes rangsorral, a hétfői Sportvilágban számolunk be.