A puccs titokban készült Nicolae Ceaușescu ellen. A beavatottak már 1989 őszén tudták, hogy Románia kommunista diktátorának (hó)napjai meg vannak számlálva. Az érintett azonban nem sejtette a rá leselkedő veszélyt, ezért december 21-én Bukarestben nagygyűlésen kezdte ostorozni az ellene napokkal korábban Temesváron kezdeményezett tüntetéseket, amelyek véres zavargásokba, majd rezsimellenes felkelésbe csaptak át. Fellépésével be akarta bizonyítani, hogy ura a helyzetnek, nem fél a temesvári „vandáloktól”, „huligánoktól”, sem a mögöttük álló idegen hatalmaktól.
Hiába támadta azonban az ellenségeit, és hiába ígért fizetésemelést, fellépése balul sült el. A korábban mindig lelkes közönsége ezúttal – jól szervezett provokátorok közreműködésével – előbb kifütyülte az országot évtizedek óta rettegésben tartó vezetőt, majd Bukarestben is fellázadt ellene. Fegyveres harcok robbantak ki, aminek az lett a vége, hogy az erre (valószínűleg Moszkvában és Washingtonban) kijelölt csoport megfosztotta hatalmától.
Ceaușescu és a lakosság körében legalább annyira gyűlölt felesége, Elena a népharag elől elmenekült a fővárosból, de nem jutottak messzire. Üldözőik hamarosan elfogták őket, majd a dél-romániai Târgovişte laktanyájába szállították a házaspárt. Néhány napig fogságban voltak, majd 25 évvel ezelőtt egy sebtében megalakított bíróság – népirtásért, az államhatalom aláásásáért, a közvagyon rombolásáért és a gazdaság lezüllesztéséért – halálbüntetést szabott ki rájuk, s december 25-én mindkettőjükkel sortűzzel végeztek a laktanyában.
A december egy másik zsarnok esetében szintén végzetesnek bizonyult. Szaddám Huszein iraki diktátort 2006. december 30-án akasztották fel, ugyancsak egy furcsa, ámde sokáig elhúzódó pert követően. Az ő rendszerét – hazug vádak alapján kezdeményezett – nyugati katonai beavatkozással buktatták meg 2003-ban. A hatalmától megfosztott iraki vezető sokáig rejtőzködött, miközben feldúlt hazájában belső harcok bontakoztak ki. Az irakiak nyugati bábkormánya abban reménykedett, hogy Szaddám elfogásával és kivégzésével enyhíthet a helyzeten, de számítása nem vált be.
Ha Ceaușescuékra illik a megállapítás, hogy a XX. század végének leghíresebb kivégzése tett pontot uralkodói karrierjükre, Szaddámról elmondható, hogy az ő akasztása a XXI. század elejének egyik legkegyetlenebb diktátoreltávolítása volt.
Közel fél évtizeddel később azonban az ő esetében alkalmazott kivégzésnél is kegyetlenebb módszerrel tüntették el Líbia teljhatalmú urát, Moammer Kadhafit. A bő 41 évig uralkodó vezért a Közel-Keleten 2011-ben végigsöprő diktátorbuktató eseménysorozat (arab tavasz) idején söpörte el a fellázadt tömeg. (Az ENSZ-ben jóváhagyott külföldi, elsősorban nyugati katonai támogatással.) Kadhafi is menekült, de elfogták. Ceaușescutól és Szaddámtól eltérően ő a decembert sem érte meg: könyörgött ugyan az életéért, de lázadók kis csoportja már októberben agyonlőtte.
