2024. március 29., péntek
ROHANUNK A KÁOSZBA(3)

Európa bajban?

A guta kerülgeti az európai politikusokat; pedig éppen megtalálták a módját, hogy kicsit könnyítsenek a helyzetükön, megnyugtassák a hatalmat féltőket vagy az azt megszerezni óhajtókat. Az európai politikán ugyanis az elhúzódó válság hatására urrá lett egy sajátos hozzáállás. Kormányon: nyerjük csak meg a következő választást, ellenzéken: szerezzük meg a hatalmat, utána csak lesz valahogy, talán nem tart örökké ez a válság. Olyan szépen lehet(ett) szónokolni arról, hogy nemcsak a megszorítások kellenek, többet kell törődni a gazdaság élénkítésével, a munkahelyek megőrzésével.

Könnyű volt ugyanis kimutatni, hogy a megszorítások csökkentik a fogyasztást, ezzel visszafogják a gazdasági lendületet, így visszaesik az állam rendelkezésére álló pénz mennyisége, tehát további megszorításokra van szükség. Az is eléggé nyilvánvaló volt, hogy a megszorítások ellenére több ország eladósodása nem enyhült. A munkanélküliség egyáltalán nem vagy alig csökkent, tovább tartja a történelmi rekordot. Eközben mind szembetűnőbb a lakosság elszegényedése.

Hogyan gondolhatnának ilyen helyzetben további megszorításokra? Könnyebb az EU és a Világbank ellen harcolni azért, hogy ne erőltessék tovább a költségvetési hiány csökkentését, ne követeljék a sokszor elbocsátásokkal, a fizetések és nyugdíjak lefaragásával járó takarékoskodást. Arra sem gondolva, hogy a hiány minden százaléka azt jelenti, hogy a jövő terhére költekeznek ma, hisz a jövő már a választások után van. Terjed még az adózásnak egy sajátos, de a népszerűség növelésére alkalmas, először Magyarországon alkalmazott módja: a nevezetes „rezsicsökkentés”. Azzal sem kalkulálva, hogy ezzel csökken a beruházásra fordítható, tehát a gazdaság élénkítéséhez szükséges pénz és az állam számára igencsak fontos nyereségadó.

Mint mondtuk: alig találták meg a módját, hogyan könnyíthetnének a politikának a gazdasági válság miatt annyira megnehezült helyzetén, máris kiderült, hogy Európában csak azok az országok sikeresek, amelyek következetesen végrehajtották azokat a reformokat, amelyek most olyan nehezen valósulnak meg az európai országok többségében, amelyek olyan nagy ellenállásba ütköznek, és rengeteg gondot okoznak. Abban sincs semmi újdonság, hogy Németország leginkább éppen a takarékoskodási politikának köszönheti a „legerősebb európai gazdaság” minősítést, hisz Európa jelentős része meg volt győzödve arról, hogy Berlint és Merkel kancellárt kell meggyőzni: enyhítsenek a szigoron, tegyék lehetővé a lazítást, és segítsék a többieket ebben, aminek alapján az elmúlt időszakban már ordító címek jelentek meg az európai lapokban: Lázadás vagy paktum „a német takarékoskodási diktátum ellen”. Közismert, hogy a gondokkal legsikeresebben küzdő skandináv országok – immár a balti országokat is közéjük sorolják – versenyképességüket, gazdasági sikereiket annak köszönhetik, hogy kevesebb problémájuk van a válsággal.

Az azonban már újdonság, hogy ennek a megszorítási programnak köszönhetően az európai mentőcsomagra szoruló öt európai ország közül elsőnek Íroszágnak sikerült nyugodtabb vizekre eveznie. Hogy a kommentárok már megállapíthassák: „Ez megnyugtató az írek számára, akik fegyelmezetten és nagy áldozatok árán figyelemreméltó eredményt értek el az adósságválság elleni küzdelemben”. Ide kötődik, hogy a gazdaság élénkítéséhez is csak azok az országok (például Hollandia) jutottak a szükséges eszközökhöz, amelyek ezt a pénzt másutt megtakarították.

Így kerekedik ki az év végére az a kép, amely azt mutatja, hogy Európa sokkal nehezebb helyzetben van, mint a most a „szigor” enyhítését követelő vagy azt programcélnak tekintő politika szeretné elhitetni. Mert nem valami holnap és választások után már biztosan enyhülő átmeneti válságról, hanem sokkal komolyabb dologról van szó. Az ókontinensnek tudomásul kell vennie és a politikának ahhoz kell alkalmazkodnia, hogy nemzetközi szerepének már korábban bekövetkezett csökkenése, befolyásának gyengülése után még nagyobb gondok várnak rá. Ennek a képnek a legsötétebb része, hogy a korábbi életszínvonal nem tartható fenn. Minden gazdaságélénkítő és „visszaiparosítási” kísérlet csak próbálkozás annak semlegesítésére, hogy az európai munkásnak az olcsóbb, de hasonlóan szakképzett munkaerővel kell felvennie a versenyt. Ennek következtében veszélybe kerülhetnek az európai értékek is: a harmonikus társadalom, a demokratikus vívmányok.