2024. március 29., péntek

Korszerűbb pénzügyi előírások

Növelhetik a konkurenciát, csökkenthetik az illetékeket a parlament elé terjesztett javaslatok

A köztársasági képviselőház tegnap a Szerbiai Nemzeti Bank által beterjesztett pénzügyi törvénycsomagról vitázott, az ellenzék mintegy hatszáz módosítási indítványt nyújtott be a javaslatokra. Pék Zoltán, a Vajdasági Magyar Szövetség képviselője lapunknak adott nyilatkozatában elmondta, hogy az öt törvényjavaslatot tartalmazó csomag közül kettő számít jelentősebbnek, a biztosításról és a fizetési forgalomról szóló. Ezeket három kísérőtörvénnyel együtt vitatta meg a parlament: a fizetési forgalomban részt vevők jogairól szóló jogszabály, a devizatörvény és a pénzmosás elleni törvények ezek.

– Az érvényben lévő törvények módosításairól van szó, melyek alkalmazkodnak az európai uniós előírásokhoz, szabványokhoz. A biztosítási törvény az újonnan alakuló biztosítótársaságok esetében megszabja, hogy külön kategóriaként foglalkozzanak az életbiztosítással, illetve a vagyonbiztosítással. A már meglévő házakra nem vonatkozik a változás. Jobban érinti a közvéleményt a fizetési forgalomról szóló jogszabály, mely a bankok és a posták mellett, figyelembe véve a kor vívmányait, az elektronikus rendszer előretörését, más intézmények számára is lehetővé teszi a pénzforgalomban történő részvételt, talán a mobilszolgáltatók számítanak e tekintetben a leggyakoribb példának. Vannak olyan hibrid vállalkozások is, melyek ugyancsak regisztrálhatják magukat a jövőben ennek a tevékenységnek a végzésére. Az átutalások a számítógépek és mobiltelefonok révén is lehetségessé válnak – értékelte Pék.

A pénzforgalomban részt vevők jogait szabályozó kísérőtörvény pontosan meghatározza, hogy a polgároknak milyen jogai vannak, milyen feltételek mellett nyújthatnak számukra szolgáltatásokat az intézmények, hogyan kötelesek eljárni a panaszok esetében. Mint azt a képviselő megjegyezte, a pontosításokra azért volt szükség, mert az eddigi tapasztalatok azt mutatták, hogy nem tartják be a szolgáltatók minden esetben a gyakorlatban az előírásokat, nem reagáltak a panaszokra. Most tizenöt napon belül ezt meg kell tenniük, s a reklamációkkal kapcsolatos adatok kimutatásáért nem számolhatnak fel ügyfeleiknek külön illetékeket.

– A hitelek jóváhagyásakor a kezességet vállalók sokszor csak aláírták a dokumentumokat, s nem is tájékoztatták őket megfelelően arról, hogy mire vállaltak kezességet. Ezentúl a pénzintézeteknek kötelessége lesz a szerződés aláírása előtt minderről tájékoztatni az érintetteket, számlakivonatokat lesznek kötelesek kiadni a hitel állásával kapcsolatban. Jellemző, hogy a 2011 előtt jóváhagyott hitelek esetében a bankok egy bizonyos árfolyamon ítélték oda a hitelt, de más árfolyam szerint számolták a későbbiekben fel a kamatot. Most ezt az eltérést is ki kell küszöbölni, s a felszámolt kamatot összhangba kell hozniuk a jóváhagyás pillanatában érvényesnek számító árfolyammal – magyarázta Pék Zoltán.

Mint mondta, a VMSZ támogatja a szavazás során a javaslatokat, mert úgy véli, hogy a gazdaság fejlődését, a konkurencia erősítését, az illetékek csökkenését fogja előidézni.