2024. április 19., péntek

Virágfesztivált terveznek Tóthfaluban

Négyszáz rózsát ültettek kedden egy nagyszabású virágültetési akció keretében Tóthfaluban. Az elültetett virágokkal összesen 2500 rózsával büszkélkedhet a település központja, amely a tervek szerint szintén a bejegyeztetésre váró arborétum egyik ékessége lesz. Lékó Lajos, Tóthfalu gazdaságfejlesztési tanácsadója elmondta, hogy a virágokat nemcsak dekoratív jelleggel ültették, hanem általuk szeretnének hozzájárulni a község rendezvénykínálatához.

– A terveink között szerepel, hogy Tóthfaluban rózsa- és virágfesztivált rendezzünk pünkösdkor, ahová Vajdaság egész területéről hívnánk látogatókat, virágtermesztőket, árusokat, virágkötő versenyt és felvonulást is tartanánk művelődési műsorral. Mivel Magyarkanizsa községben jóformán minden településének megvan a maga rendezvénye, Horgoson a szüreti napok, Kispiacon a nemzetek főzőversenye, Adorjánon a hurka- és kolbászfesztivál, Martonoson a Fatima-ünnepség, Oromhegyesen a Gazdag Ág, Tóthfaluban pedig minden év májusában virágfesztivált szerveznénk, amely egy újabb üde színfoltja lenne a község évi rendezvényeinek – mondta Lékó Lajos.

A rózsaültetés az egy hónappal ezelőtti faültetési akció folytatása is egyben, amelyre a Tóthfalu és Környéke Mezőgazdasági Termelői Érdekvédelmi Egyesület pályázott a NIS kőolajipari vállalatnál. Lékó elmondta, hogy mivel a rózsák az arborétumban fognak szerepelni, ezúttal is külön gondot fordítottak arra, hogy minél változatosabb fajtákat ültessenek.