2024. március 28., csütörtök

Visszakerül eredeti helyére a Szentháromság-szobor

Szabadka első köztéri szobra a városháza előtt áll majd

Jövőre visszakerül eredeti helyére a szabadkai Szentháromság-szobor. A város első köztéri szobrát 1815-ben emelték, és a városháza előtt, a valamikori piactéren állt. Onnan, a mai kék szökőkút melletti helyről 1964-ben eltávolították, és áthelyezték jelenlegi helyére, a Szent Teréz-székesegyház mellé. A Magyar Nemzeti Tanács kezdeményezte a szobor restaurálását és eredeti helyére való visszahelyezését. A Szent Teréz-székesegyház mellett szerdán reggel kezdték meg a szobor bontását.

– Az ateista, kommunista világban sok embernek szúrta a szemét a szobor, viszont az, hogy most visszakerül eredeti helyére, egy korszak végét, a kommunizmus végleges eltörlését is jelenti. Nemcsak egy keresztény szimbólumról van szó, hanem egy 200 éves műemlékről, amely jövőre arra a helyre kerül vissza, amely megilleti, oda, ahova eredetileg is megálmodták – nyilatkozta Paskó Csaba, az MNT Végrehajtó Bizottságának tagja.

Mint Biacsi Karolina kőszobrász-restaurátortól megtudtuk, az alkotást teljes egészében szétbontják, csak így tudják a restaurálást elvégezni. Az oszlopon amit csak lehet, restaurálnak majd, de vannak olyan részei, főképp a felső részén, amelyek olyan mértékben tönkrementek, hogy nem valószínű, hogy megmenthetők lesznek.

– Kész csoda, hogy az oszlop eddig is viselni tudta az Atya és Fiú súlyát, amely egy tonna körül van, és amely majd visszakerül rá. Tehát lesznek olyan elemek, amelyeket újonnan kell majd faragni. Egyébként, az oszlopon álló szobrok nem eredetiek, 1964-ben készültek cement- és kőörleményből, a ljubljanai műemlékvédelmi intézet által végzett rekonstrukciós munkák során. Bizonyos keresztény szimbólumok hiányoznak, például az apostoli kereszt az egyik angyal kezéből. Ezek a szimbólumok most majd visszakerülnek az emlékműre – hallottuk Biacsi Karolinától. A munkálatok több hónapot vesznek igénybe.

Az Európához tartozás, az összetartozás szimbóluma

A Szentháromság-szobor a közép-európaiságot, az Európához, egy értékrendhez való tartozást szimbolizálja, mindenekelőtt pedig a város lakosságának az összetartozását – hallottuk Lovas Ildikótól, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának tagjától.

– Ez az első köztéri szobor azért épült fel, mert a szabadkaiak legyőzték a sarat (ez egy nagyon mocsaras vidék volt). Ez a szobor ezért a város egy nagyon erőteljes szimbóluma, olyan, amely mindenkihez szól, és minden itt lakót szimbolizál, kifejezi azt, hogy szorgalmas munkával, kitartással a természet megzabolázható, vidékek élőhellyé tehetők. Ez nagyon fontos üzenet volt az akkori szabadkaiaknak is: az élőhellyé tett város, amely ma az élhető várost kell hogy jelentse. Említettem, hogy a Szentháromság-szobor az Európához, illetve Közép-Európához való tartozás szimbóluma, egy olyan értékrend vállalása, amely az elfogadást, befogadást, megértést hangsúlyozza, nem pedig a kirekesztést. Ez a Szentháromság-szobor a maga kulturális, művészeti, vallási összetettségében – hisz rendkívül összetett vallási üzenete van – azt is szimbolizálja, hogy Európa mint civilizáció min alapszik. Bonyolult és összetett vallási szimbolikájától függetlenül minden ember számára azt az értékrendet jelenti, amely Európát Európává teszi, ezek pedig a befogadás, elfogadás és a tisztelet.

Mint Lovas Ildikótól megtudtuk, a Szentháromság-szobor restaurálása és helyére kerülése az MNT kiemelt nemzeti programja. – Amikor elkezdtem erről gondolkodni, úgy éreztem, és ma sem más a véleményem, hogy olyan szimbólumokat kell keresnünk a város szellemi építésében, amely mindenkit összeköt. A város lakóit a múlthoz köti, de egyben üzenet is a jövő generációk felé. A Szentháromság-szobor volt a város első köztéri szobra, 2015-ben lesz a 200 éves évfordulója annak, hogy felállították. Ezért gondoltam én is, és az MNT is ezért javasolta a városi szoborbizottságnak, hogy támogassa e javaslatot, hogy kerüljön vissza eredeti helyére a Szentháromság-szobor. Szimbolikus jelentősége van, hogy a városi képviselő-testület egyhangúlag szavazta meg ezt – hallottuk Lovas Ildikótól.

A felújítás költségeit az MNT fedezi magyarországi forrásokból, a szabadkai önkormányzat pedig a tervdokumentációt és az eredeti helyére való szállítást, felállítást. Az előzetes számítások szerint az összköltség mintegy 12,5 millió dinárt tesz ki, de ez függ attól is, milyen állapotban van a szobor.

Igen sok időt vett igénybe, mire sikerült olyan méreteiben is alkalmas műtermet találni, ahol télen is tud a restaurátor dolgozni. Ha minden a tervek szerint halad, még a jövő év első felében, pünkösd körül sor kerül a Szentháromság-szobor felavatására az eredeti helyén, a városháza előtt, az egykori piactéren.