2024. március 29., péntek

Kérdezzék a képviselőket!

Óbecse hivatalos honlapján mától közvetlenül lehet kérdéseket feltenni a helyi honatyáknak

Az óbecsei önkormányzat megújult, és a községi képviselő-testület új honlapját tegnap mutatták be Óbecsén. Az önkormányzat honlapjáról elérhető kkt-honlap legfontosabb tulajdonsága az, hogy rajta keresztül a polgárok megismerkedhetnek a különböző helyi testületek munkájával, és kérdéseket intézhetnek a képviselőkhöz. Ezt a fajta kétirányú kommunikációt Szerbiában először Óbecsén vezetik be, ezért Vuk Radojević polgármester arra biztatja az óbecseieket: éljenek ezzel a páratlan lehetőséggel. Knézi Péter, a kkt elnökének elmondása szerint a kkt honlapját tovább fogják fejleszteni, így idővel elektronikus parlamenti eszközként is működni fog, és a kkt üléseinek élő közvetítésére is alkalmas lesz.

Irena Vojačkova-Solorano, az Egyesült Nemzetek Fejlesztési Programjának szerbiai képviselője elmondta: egy nemzetközi felmérés szerint Szerbiában a személyes felelősségvállalást és a változáskultúra ösztönzését jelölték meg a polgárok igen fontos elvárásként – ezeket a célokat is szolgálja ez a kísérleti projektum, Izabel Perih, a Svájci Fejlesztési és Együttműködési Ügynökség szerbiai irodájának igazgatónője pedig a lakossági aktivitás növelésének az eszközeként tekint a most bevezetett kétirányú kommunikációra.

Az ígéretek szerint a megújult honlapok átláthatóbbak és könnyebben kezelhetőek, mint a korábbi volt, a képviselőknek szánt kérdéseket pedig egyszerűen, mindössze három lépéssel fel lehet tenni a kiválasztott személyeknek. A honlapok egyelőre szerb és magyar nyelven használhatóak, de idővel angolul is működni fognak. Bevezetésük és működtetésük nem kerül plusz pénzébe az önkormányzatnak. Biljana Ledeničan, a parlamenti fejlesztés vezetője szerint a bevált köztársasági gyakorlatot igyekeznek átültetni helyi szintre, de mindig figyelembe veszik az adott önkormányzatok igényeit és tapasztalatait is. Erre a célra 50–60 ezer dollár közötti összeg áll a rendelkezésükre.

A honlap kidolgozása annak a projektumnak a része, amelynek a célja a szerbiai parlamentnek a végrehajtó hatalom feletti ellenőrző szerepének az erősítése, valamint a lakossággal való párbeszéd fejlesztése, különösen helyi szinten. Az Egyesült Nemzetek Fejlesztési Programja és a Szerbiai Képviselőház ezt a projektumot a Svájci Fejlesztési és Együttműködési Ügynökség támogatásával valósítja meg.