2024. április 19., péntek

Felmondások a Dräxlmaierben

A napokban Nagybecskerek közvéleményét felbolygatta a hír, hogy a német Dräxlmaier Automotive társaság nagybecskereki üzeme munkaerő-felesleggé nyilvánított és elbocsátott 41 dolgozót. De a jelekből ítélve nem csak ők kapják vissza munkakönyvüket. A Baglyas ipari övezetben dolgozó, autóalkatrészeket gyártó, több mint kétezer dolgozót foglalkoztató üzemben ugyanis bejelentették, hogy a jövő év elején további felmondásokkal kell számolni.

A Dräxlmaier társaság közleménye szerint a nagybecskereki üzemükben átszervezés folyik, és a megrendelések visszaesése miatt már január folyamán kénytelenek lesznek tovább csökkenteni a dolgozók számát. Az egyik legnagyobb vajdasági munkáltató megindoklása szerint erre elsősorban a megrendelések csökkenése miatt van szükség. Hogy hányan kapnak felmondást, csak akkor derül ki, ha a gyárban pontos kimutatást készítenek arról, hogy ügyfeleik milyen mértékben csökkentik megrendeléseiket. A társaságban azt hangoztatják, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy a lehető legkevesebb dolgozó kerüljön az utcára.

Mint a társaságban mondják, ők is függnek a globális gazdasági változásoktól, a megrendelések csökkenése pedig közvetlen módon befolyásolja a helyzetüket. Ugyanakkor azt hangoztatják, hogy az elbocsátások törvényesen zajlottak, a dolgozók megkapták járandóságukat.

Az elbocsátottak nem vitatják, hogy a válság senkit sem kerülhet el, de nehezményezik, hogy a legtöbbjük néhány év után sok esetben a megromlott egészségi állapot miatt maradt munka nélkül. Szerintük ehhez hozzájárultak a rossz munkafeltételek is.

A felmondások után a Dräxlmaier üzemében járt Dragan Mitić, az ipari dolgozók szakszervezetének elnöke, és megállapította, hogy a munkaerő-felesleg megoldása a törvényes keretek között és a kollektív szerződéssel összhangban valósult meg. Szerinte a nagybecskereki üzemben nem történt semmi egetrengető, hiszen Szerbiában félmillió személy maradt munka nélkül, a Dräxlmaierban negyven-egynéhány. Szerinte ez elsősorban azért eshetett meg, mert kérdésessé vált a Fiattal tervezett együttműködési programjuk. Ugyanakkor azt az ígéretet kapta a társaságtól, hogy a gazdasági helyzet javulása esetén emelni fogják a foglalkoztatottak számát.