Valamilyen adok-veszek hazai portálon ismét „napirendre került” a magyar állampolgárság kiárusításának témája, azaz valaki „szolgáltatásként” fölkínálta hatezer euróért a magyar állampolgárság megszerzését. Nyilván olyan érdekelteknek, akik legális úton nem juthatnak hozzá: vagy felmenőik között nem volt magyar állampolgár, vagy pedig hadilábon állnak a magyar nyelvvel. És az is valószínűsíthető, hogy azokra számítanak, akiknek a magyar állampolgárság csupán az uniós útlevél megszerzéséhez kellene, az pedig munkavállaláshoz vagy egyéb célra.
Mivel életkoromnál (más hírforrásokon nőttem föl) és szakmámnál fogva komoly fenntartással és kritikusan fogadok szinte minden, a világhálóról származó és nem „holtbiztos forrásból eredő” információt, ezt is félretolhatnám abból a meggondolásból, hogy az ilyen hirdetéseket nyilvánvalóan senki sem veszi komolyan, de ha mégis akad, aki bekapja a csalit – és még hatezer eurója is van hozzá –, az vessen magára. A hirdetést azonban közzétette egy megbízhatónak mondható hírportál, a tévé pedig el is beszélgetett a föladóval, aki elmondta, hogy ő csak közvetítő, csupán elvezeti Szegedre a jelentkezőket, és ott más veszi át az ügy intézését. A végén azt is kijelentette, hogy nem biztos abban, hogy teljesen törvényes az eljárás, bár a hirdetés szövegében az szerepel, hogy szabályos (reguláris) módon szerezhető meg az említett összegért a magyar állampolgárság.
Talán föl kellene háborodnom az eseten, de nem látom okát, hiszen köztudott, hogy nálunk (és sok helyen másutt) büntetlenül (vagy szórványos büntetések mellett) évtizedek óta dívik a törvények kijátszása (ami valóban fölháborító), de nem az egyedi, szórványos esetek veszélyesek a társadalomra. Ha arról van most szó. S ha a közvetítő egyedi is, legfeljebb találgathatjuk, hogy mennyire tömeges az érdeklődés a „szolgáltatása” iránt. Mondhatnánk, hogy ilyenkor azonnal a rendőrségnek kellene hivatalból közbelépnie, ám egyáltalán nem biztos, hogy bármilyen eredményre is jutna hazai földön, hiszen legfeljebb valamilyen bűncselekménynek vagy csupán szabálysértésnek a szándéka lenne bizonyítható, de nem az elkövetése is.
A bűncselekmény viszont Magyarországon nagy valószínűséggel megtörténik, akkor is, ha az „ügyfelet” becsapják, és megszerzik a pénzét, csak éppen az állampolgárságot nem szerzik meg ellenszolgáltatásul, de akkor is, ha épp ez utóbbi valósul meg. Az ott elkövetett bűncselekmény viszont már a magyar hivatal (és hatóságok) ügye. Persze nem fest jó képet az országról a világ előtt egy ilyen hirdetés még akkor sem, ha föltárják a törvénytelen eseteket, lefülelik a bűncselekmény elkövetőit – mivel arról már kevesen szereznek tudomást. Pedig nem kellene megfeledkeznünk arról, hogy a közelmúltban – szintén az állampolgárság megszerzésére vonatkozóan – a sajtó által megszellőztetett és állítólagosan nagyszabású visszaélések visszhangjaként a hatóságok bizonyosan lépéseket tettek, hogy kiszűrjék a törvénysértőket. És azt sem felejtették el hangsúlyozni, hogy a visszaélések akár az útlevél megszerzése után, vagyis évek múltán is feltárhatók, a törvényszegőknek pedig azzal is számolniuk kell, hogy – az állampolgárság visszavonása mellett – kitiltják őket az (egész) unióból, márpedig az sokkal kellemetlenebb lehet számukra, mint legalább szerb útlevéllel utazni.
Szimpátiával tekintek azokra a polgárokra, akik szorgalmasan tanulják a magyar nyelvet azzal a céllal, hogy – mert elődeik természetesen voltak magyar állampolgárok – honosítás útján előttük is tágabbra nyíljon az unió kapuja. Mert számukra – érzelmi kötődés híján – más célja aligha van a magyar állampolgárság megszerzésének. Még amiatt sem ítélem el őket, ha – mint diák a vizsgán – némi puskázás által jutnak át a túloldalra. Az is tény, hogy az ember nem válogathatja meg honfitársait, ám amennyiben tehetné, bizonyosan nem fogadná be azokat – még akkor sem, ha ő is „új tag” –, akikről tudja, hogy pénzért vették állampolgárságukat, mert igencsak „sajátos az értékrendjük”.
