2024. április 18., csütörtök

Mocskosék bújócskája

Milyen jelzőkkel minősítse az ember azokat a kormányokat, kormányfőket, elnököket, akik a nyájat hazudozással etetik, perfid módon hülyítik, célirányosan butítják, és kollektív amnéziában tartva úgy manipulálják, ahogyan csak akarják? A golyóbis bármely sarkában indokolt ezt a kérdést feltenni, ám inkább nem válaszolok rá. Rád bízom, tisztelt olvasóm.   

Ha nem lenne oly gyomorforgató, tragikomikusnak nevezném, hogy Lengyelország végre beismerte; titkos CIA-börtönök „üzemeltek” területén. Nem azért, mert Litvánia – szintúgy sok éves tagadást követően – már öt évvel ezelőtt bevallotta ezt (Csehországgal, Romániával, Horvátországgal, Albániával, Thaifölddel... ellentétben), hanem mert egy évtizeden át határozottan tagadták e titkos börtönök és a CIA-fogolyjáratok létezését, holott minden az ellenkezőjét bizonyította.

A Human Rights Watch (HRW) és az Amnesty International (AI) már az ominózus rabszállító légi járatok delején beszámolt, hogy CIA még a szovjet érában Kelet-Európában létesített fegyenctelepeken (és világszerte másutt) tartotta fogva és vallatta a terrorgyanús foglyokat. A „fekete telepek”-ként emlegetett titkos börtönhálózat európai központja éppen Lengyelországban volt, Románia pedig a rabszállításban játszott jelentős tranzitszerepet. Az AI öt évvel ezelőtti jelentésében (a 2001 és 2005 közötti időszakban) csaknem ezer ilyen CIA-járatot említett. A fantomcégektől bérelt és tetszőlegesen „hamisított” gépek számos európai ország repterein megfordultak.

Noha az EU-szervek is elkezdték feszegetni az ügyet, a Janus-arcúak „bújócskája” mit sem változott. Még azok után sem, hogy Dick Marty svájci szenátor erre vonatkozó jelentése – amelyben nagyjából ugyanaz állott, mint a HRW- és az AI-beszámolókban – 2006-ban az Európai Tanács előtt is terítékre került. Minden bizonyíték ellenére a pseudologia phantastica nevű betegségben (kóros hazudozás) szenvedő képmutatók kórusban mormolták (s egyesek még ma is ezt teszik) a mantrát; biz’sten semmi közünk az egészhez, nálunk – ugyan mit képzelsz már!? – CIA-áristom és fogoly-airlines soha sem volt.

Azok után, hogy a kínvallatások töredékét most napvilágra hozták, eszembe jutnak egyes korábban már „megzenésített” történetek. Mondjuk négy muzulmán brit fiatal esete, akik 2001-ben Pakisztánba indultak barátjuk esküvőjére, de Afganisztánban „lekapcsolták” őket, majd a guantánamói pokolban vakációztak azon váddal, hogy bin Ladennel bratyiztak. Hárman két és fél évvel később érkeztek haza. A kuvaiti Fuad Mahmoud al-Rabijának még hosszabb pokoljárásban volt része. Őt is 2001 őszén Afganisztánban fogták el, és azon váddal zárták be, hogy az Al-Kaidát pénzelte. A jelenleg 55 éves mérnök 2009 elején tért haza Guantánamóból. Nyolc évbe tellett, mire kiderült; a módszeres – mintegy 200 alkalommal „alkalmazott” – kínzássorozat után tett „beismerő vallomása” ellenére csupán humanitárius segélyeket osztott... azaz osztott volna.

A libanoni születésű, német Háled el-Maszri kálváriája egy macedóniai üdüléstervvel kezdődött. Ulmból indult turistabusszal, és 2003 szilveszterének napján érkezett a preševói (szerb–macedón) határra, ahol leszállították, és elvették az útlevelét. Néhány órával később már egy szkopjei cellában vallatták al-kaidás múltja és jelene kapcsán. Egy hét fogság után alkut ajánlottak neki: ha bevallja, hogy a terrorszervezetnek dolgozik, hazazsuppolják. Fogsága tizenharmadik napján éhségsztrájkba kezdett. Tíz nappal később – azt ígérve, hogy hazarepítik – rávették, hogy kamera előtt mondja el; jó egészségnek örvend, remekül bántak vele. A repülőtéren meztelenül lefotózták, átöltöztették, a kezét hátrakötötték, lábát megbilincselték, fülébe füldugót tettek, a fejére csuklyát, aztán a repülőben egy injekcióval elaltatták. Amikor magához tért, a gép már landolt. Egyik cellatársától tudta meg, hogy Kabulban van. Fél évig élvezte a bagrami börtön vendégszeretetét, mire vallatói meggyőződtek arról, hogy ártatlan. Újra megbilincselték, csuklyát húztak a fejére, és Albániába vitték. Június 3-án érkezett haza. Emlékezetes „vakációjára” természetesen hiába próbált jogorvoslást kapni.

A non plus ultra, hogy ők még szerencsésnek vallhatják magukat, hiszen – azon tízezrekkel ellentétben, akiket az afganisztáni és iraki mondvacsinált terrorellenes hadjárat & demokrácia-terjesztés járulékos káraként kiixeltek – túlélték.