2024. április 26., péntek

Le fantôme de la liberté*

Rejtőiesen rejtélyes (vagy rejtélyesen rejtői?!) történet egy vajdasági magyarnak hitt szerb illetőről, akit francia geológusként rabolt el Maliban az Al-Kaida észak-afrikai szárnya (AQIM), s akiről közben kiderült, hogy ingatlankereskedő és üzletember, professzor és kommandós, zsoldos és fegyverkereskedő, továbbá titkos ügynök és kémelhárító, de szükség esetén bizonyára atomfizikus és bűvész is – írtam volt ugyanezen a hasábokon 2011. december 17-én.

Serge Lazarević és François Hollande összeborulva a Villacoublay’s katonai reptérre történt tegnapi megérkezését követően (Fotó: Beta/AP)

Serge Lazarević és François Hollande összeborulva a Villacoublay’s katonai reptérre történt tegnapi megérkezését követően (Fotó: Beta/AP)

Titokzatos emberünk Serge (azaz Slobodan) Lazarević Párizs közbenjárásának (és nem kis váltságdíj kifizetésnek) köszönhetően szabadult frissen három éves fogságából. François Hollande elnök boldogan újságolta a hírt, mondván, hogy Franciaországnak már nincsen több túsza a világ egyetlen államában sem. Tegnap reggeli „hazaérkezése” valódi kis ünnepség volt, Hollande is köszöntötte, majd anyjával és nővérével egyetemben fogadta is Serge-t, aki a kormány különgépén érkezett Párizsba. A belgrádi média is örömmel számolt be a hírről, de – akárcsak a francia – „elfeledte” részletezni, hogy Serge valójában ki és miféle csodabogár, s miért oly fontos a szabadulása.

No de haladjunk időrendben! Serge-t és Philippe Verdon nevű társát 2011. november 24-én az észak-malibeli Homboriban rabolták el az AQIM marcona legényei, akik előzőleg Timbuktuban kaptak el egy-egy svéd, holland, brit és német turistát. (Utóbbi sehogyan sem akart egyetérteni elrablásával, így hát lelőtték.) Lazarevićet és Verdont szállodaszobájukból rugdosták ki (szó szerint), azt követően, hogy a Dombia nevű hotel biztonsági emberét és recepciósát súlyos pofonok és hatványozott has- és lágyékrúgások révén jobb belátásra bírták, így azok készségesen megmutatták, hogy Serge és Philippe melyik szobában hál. Eleve furcsa, hogy ennyire érdeklődtek irántuk, hiszen geológusként jelentkeztek be a szállodába, ráadásul álnéven. Állítólag a helyi Mandé Construction Immobilière (MCI) bérelte fel őket, hogy a Niger folyótól keletre talajmintákat vegyenek az ott építendő cementgyár szükségleteire. Az, hogy nem sok közük van a geológiához, abból is kiderül(t), hogy a helyi katonaság mellett a francia légió kommandósait is azonnal felkutatásukra küldték. A gazfickók egy csoportját ugyan megtalálták, ám a két túszt már nem.

Philippe Verdon – akinek a geológiához annyi köze volt, mint egy standard politikusnak az igazmondáshoz – valójában fegyverkereskedő és „üzletember” volt, szívesen szervezett puccsokat bárhol Afrikában, ha ilyen irányú megrendelést kapott. Állítólag Bob Denard, a híres zsoldosvezér rokona, de Denard szerint – rokon ide, rokon oda – megbízhatatlan és pocsék szervező volt. A Comore-szigeteken általa szervezett puccs percek alatt megbukott; végül a rendőrök is elengedték, amikor látták, hogy tehetségtelen szélhámos. Az, hogy Verdon iménti „méltatása” a múlt idő jegyeit viseli, onnan indokolt, hogy már nincs az élők sorában. A fogság nem igazán kedvezett az egészségének, hiszen nem kimondottan ötcsillagos körülmények közt tartották őket.

Slobodan avagy Serge Lazarevićre, akit az elrablásuk után felröppent hír(esztelés)ek vajdasági magyarnak mondtak – holott Belgrádban született és sokáig Szarajevóban élt –,Verdonnal ellentétben profi zsoldos (is). Valamikor a francia belbiztonsági szolgálat (DST) megbízásából Boszniában toborzott szerb zsoldosokat a zairei (jelenleg Kongó) polgárháború hadurai számára, történetesen, hogy Mobutu Sese Sekót segítsék trónon maradni.

Lazarević állítólag a Slobodan Milošević elleni, 1999-ben tervezett merényletet szervező csoport egyik kulcsembere is volt. Ezt a Pauk (Pók) fedőnevű akciót egyes források szerint épp a francia titkosszolgálat szervezte; Miloševićet mesterlövész küldte volna az örök vadászmezőkre, esetleg autókonvoja ellen intézhettek volna pokolgépes támadást. A csoport tagjait egy boszniai NATO-kiképzőközpontban a brit SAS emberei készítették fel. Az akcióra szánt pénzt, amelyet a francia titkosszolgálat emberétől kapott, Lazarević csempészte át a magyar–szerb határon. Az akció azonban meghiúsult, mert 2000 júliusában a montenegrói–szerb határon lekapcsoltak négy holland zsoldost, a csoport tagjait, így Slobodanunk Franciaországba menekült, ahol immár Serge-ként, a titkosszolgálat paraváncége, a Geolink társtulajdonosaként importált – igény és rendelés szerint – felforgató tevékenységet, államcsínyt, merényletet... afrikai és ázsiai (had)színterekre.

Ő volt az, aki a Milošević elleni hágai per során C001-es tanúként vallott, majd kilétét felfedve előadta élete – talán részben hitelesnek vehető – történetét. Eszerint még a ’60-as évek végén verbuválta a Kémelhárító Szolgálat (KOS), amelynek megbízásából a ’68-as egyetemista tüntetések szervezői közé szüremlett be, és végezte a rá bízott aknamunkát. Később az Ausztráliában és Nagy-Britanniában élő szerb diaszpóra nemzetei érzelmeit „pujgatta”, a szarajevói téli olimpia (1984) idején a protokollvezető helyetteseként ténykedett (bármit is fedjen ez), ’91-ben pedig a horvát hadszíntéren, az ún. Krajinai Köztársaság rendőrségének a tagja volt... professzori címmel, több hamis (köztük diplomáciai) útlevéllel felszerelkezve. Gorcsev Ivánhoz hasonlóan fizikai Nobel-díjat is nyerhetett volna a makaó nevű kártyajátékon (lásd; Rejtő Tizennégy karátos autóját!), de vagy nem makaózott, vagy nem volt kitől ilyet elnyerni. Állítólag végig a KOS embereként tette, amit tett, Milošević azonban – amikor Hágában szembesítették – szélhámosnak, hazugnak és hamiskártyásnak nevezte. A szélhámos „leírást” személye bizonyosan kimeríti, hiszen a ’90-es években a szerb hódító háborúk indokoltságát propagálta, erre 2002-ben Milošević ellen, hét évvel később pedig Gotovina mellett tanúskodott.

Bárhogy forgatjuk is, Serge egy titokzatos pasas, az egész sztori pedig szakasztottan olyan, mint a sufnudli. Jól meg van hempergetve kalandregénybe illő történetekben (ez a pirított prézli), de hogy milyen a tésztája, azt csupán az tudja, aki gyúrta... Vagy az sem.

* Luis Buñuel filmjének, A szabadság fantomjának eredeti címe