Móra-napot rendeznek a szegedi múzeumban

MTI

2014. december 11., 10:26

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

Móra-napot rendeznek az író nevét viselő szegedi múzeumban szombaton, a tárlatvezetések, játékok mellett a gyerekeket bábelőadás, a felnőtteket az egykori könyvtár- és múzeumigazgató titkolt szerelmét megelevenítő színházi bemutató várja.

Móra Ferenc születésének 135. és halálának 80. évfordulója alkalmából tavasszal nyílt kiállítás a szegedi Kultúrpalotában. A tárlat újszerűen, interaktív módon, többféle korosztály igényeit kiszolgálva mutatja be az író meséit, verseit, életbölcsességeit.
A kiállításon szombaton játékokkal, tárlatvezetésekkel várják a látogatókat. A vendégek délután a Kövér Béla Bábszínház előadásában láthatják a Móra mesebirodalma című bábjátékot, este pedig Vészits Andrea dramaturg, Móra Ferenc dédunokája mesél dédapja életéről, különleges egyéniségéről és szerelmeiről.

A nap zárásaként az érdeklődők különleges kamaraszínházi-előadáson ismerhetik meg Móra Ferenc és Kalmár Ilona nem mindennapi szerelemének titkait. Az író 1932-ben találkozott a nála 22 évvel fiatalabb nővel Balatonfüreden. A megismerkedésből titkos, forró szerelem született, amely egészen a haláláig elkísérte mind az írót, mind az asszonyt. Kettejük levelezését Kalmár Ilona a halála után a szegedi múzeumra hagyta: Móra nehezen kiolvasható írását saját kezűleg kis füzetekbe másolta. Ezek a gyönyörű levelek kelnek most életre a Vészits Andrea által színpadra állított darabban.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége