2024. április 19., péntek

Kenyatta ártatlan?!

Ejtették pénteken a vádakat Uhuru Kenyatta (a felvételen középütt) kenyai elnök ellen a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságon (ICC). Kenyattát azzal vádolták meg, hogy felelős a 2007-es választásokat követően kirobbant etnikai indíttatású erőszak szításáért.

(Fotó: Beta/AP)

(Fotó: Beta/AP)

Fatou Bensouda, az ICC főügyésze azt mondta; nem áll rendelkezésre megfelelő bizonyíték, hogy Kenyatta büntetőjogi felelősségét kétséget kizáróan bizonyítani lehessen. A vádhatóság úgy vélte, Kenyatta a választásokat követő erőszakhullám megszervezéséért és a történtek kivizsgálásának akadályozásáért egyaránt felelős, védőügyvédei viszont elutasították a vádakat.

Bár az ügyész ejtette a vádakat, Kenyattát ügyvédei kérésével ellentétben nem mentették fel, így az eljárás újraindulhat, ha új bizonyíték kerül az ügyészek birtokába.

A 2007-2008-as kenyai erőszakhullámban több mint ezren haltak meg, és 600 ezren kényszerültek elhagyni otthonaikat. Kenyatta ellen 2012-ben emeltek vádat, majd egy évvvel később hazájában elnökké választották.