2024. április 16., kedd
Amerikai zavargások

Az ENSZ is bírálta a rendőri erőszakot

Az ENSZ emberi jogi szakértői bírálták pénteken két amerikai vádesküdtszék korábbi döntését arról, hogy nem emelnek vádat két fekete férfi halálát okozó két fehér rendőr ellen. Izsák Rita, az ENSZ kisebbségi ügyekkel foglalkozó független szakértője úgy vélte, aggodalomra ad okot, hogy az esküdtek mindkét esetben a közismert bűnjelek ellenére sem döntöttek a vádlottak ügyének bírósági kivizsgálása mellett. „A törvényszéki eljárás biztosíthatta volna, hogy minden körülményt figyelembe vegyenek, és eleget tegyenek az igazságszolgáltatás követelményeinek. Ezek miatt a döntések miatt sokan attól tartanak, hogy ha egy afroamerikai vagy más kisebbséghez tartozó személy túlzott erőszak áldozatává válik, az büntetlenül maradhat” – szögezte le.

Hasonlóan nyilatkozott Mutuma Ruteere, az ENSZ rasszizmussal foglalkozó különmegbízottja is, Az Egyesült Államokból számos panasz érkezik hozzá, amelyek alapján az afroamerikaiak átlagon felüli arányban válnak rasszista megkülönböztetés és azzal összekapcsolható, halált okozó erőszak áldozataivá – közölte.

Péntekre virradóra ismét ezrek tüntettek Washingtonban, Chicagoban, Bostonban, Baltimore-ban, Atlantában és Seattle-ben a rendőri brutalitás ellen. New Yorkban immár második napja tartanak a demonstrációk. Tucatnyi embert vettek őrizetbe a hatóságok.

Az amerikai társadalmat két vádesküdtszéki döntés háborította fel: sem a Missouri állambeli Fergusonban, ahol a fekete Michael Brownt egy fehér rendőr lőtt le, sem New York-ban, ahol a fekete Eric Garner vesztette életét a biztonsági erők egy fehér tagja miatt, nem emelt vádat a bíróság az elkövetők ellen.