2024. április 19., péntek
DESIRÉ NEMZETKÖZI SZÍNHÁZI FESZTIVÁL

Néma főhajtás Aleksandra Zec előtt

Oliver Frljić előadását láthatta a szabadkai közönség

Oliver Frljić rijekai horvát rendező mindig azzal szembesíti az adott társadalmat, amit szégyell, amiről sokan gondolják úgy, hogy erről jobb lenne mélyen hallgatni, amit a szőnyeg alá söprünk, az olyan, mintha meg sem történt volna. Gondoljunk csak a Zoran Đinđićről készült belgrádi előadására (ezt is a Desiré fesztiválon láthatta a szabadkai közönség). Most az Aleksandra Zec című előadást hozta el a rijekai rendező a Desirére.

Oliver Frljić úgy gondolta, ma Horvátországban a véres délszláv háború gyermekáldozatainak egy 12 éves szerb kislány meggyilkolásának történetén keresztül lehet a legméltóbban emléket állítani. Az előadás igen nagy vihart kavart a horvát társadalom azon részében, amely úgy véli, vannak a mi áldozataink, akik fontosabbak, jobban megérdemlik a gyászt, és vannak az ő áldozataik, akik a háború óhatatlan veszteségei közé tartoznak. Aleksandra Zec édesapját, édesanyját és a kislányt horvát önkéntesek ölték meg 1991-ben, akiket a beismerő vallomások ellenére is felmentettek, sőt a gyilkosok egyike Tuđman néhai horvát elnöktől kitüntetést is kapott a honvédő háborúban kifejtett hősiességéért.

A 12 éves kislányt, akit zágrábi osztálytársai ,,kis szerb kurvának” csúfoltak, Frljić szimbolikusan kiemeli sírjából, mert a gaztettekre, a hazafiasság jelszava alatt elkövetett véres gaztettekre túl gyorsan fátylat borított mindenki, és sokan még mindig nem is okultak a történtekből. Ezt bizonyítja az előadás végén a sírgödör földjétől sáros Aleksandra beszélgetése a mai gyerekekkel, akik jóval a kegyetlen polgárháború után születtek. Mint kiderült, a mai Horvátországban élő 12 éves szerb nemzetiségű kislánnyal is néha ,,viccelődnek” egyes horvát osztálytársai nemzetisége miatt (mint ahogyan a térségben mindenütt megtörténhet a nem államalkotó nemzethez tartozó gyerekek esetében). Persze, békében ez ártatlan dolog, gondolhatnánk, ám épp a kilencvenes évek elején láttuk, hogy mivé fajulhatnak a dolgok, ha a sovinizmus szellemét kiengedik a palackból, hisz ezzel az előadással azoknak a horvát gyerekeknek is emléket állít a rendező, akik szerb önkéntesek áldozataivá váltak.

Amíg az áldozatok nem kapják meg a kellő tiszteletet, kegyeletet, amíg minden társadalomban nem vonják le a tanulságot a történtekből, addig a tragédiák előidézőinek, elkövetőinek a lelkiismerete sem lehet tiszta, de a néma szemlélők sem dőlhetnek hátra tiszta lelkiismerettel a nézőtér székein. Az előadás megrendítette a szabadkai közönséget is.