2024. április 19., péntek

Egyetemi ösztöndíj fiatal termelőknek

A magyarországi támogatásról vajdasági és erdélyi fiatalok Zentán írtak alá szerződést

A Magyarország és Szerbia között kialakulóban lévő és egyre jobban erősödő politikai kapcsolat remek alkalmat teremt arra, hogy folytatódjanak az agrárium jövőjéről szóló párbeszédek, s ki is kell használni a jó kapcsolatban rejlő lehetőségeket. Emellett örülni kell annak, hogy a magyar érdekek magas szinten vannak képviselve a szerbiai politikában – hangsúlyozta Tóth Katalin, a magyarországi Földművelésügyi Minisztérium államtitkár-helyettese azon ünnepségen, amelyet a minisztérium által kiírt ösztöndíjprogram szerződéseinek aláírása alkalmával tartottak meg tegnap Zentán. A támogatási program keretében 10 hónapon keresztül 2 vajdasági és 3 erdélyi, felsőfokú agrárképzésben részt vevő egyetemista kap havonta 40 ezer forintos ösztöndíjat. A vajdasági fiatalok jelenleg a Corvinus egyetem zentai kihelyezett tagozatán, az erdélyiek pedig a Sapientia marosvásárhelyi egyetemén folytatják tanulmányaikat.

Tóth Katalin az újságíróknak elmondta, hogy az idén bevezetett program elsődleges célja az ifjú generáció képviselőinek a támogatása és megszólítása, s külön öröm számára, hogy a minisztériummal kapcsolatot ápoló gazdaszervezetek is részt vehetnek a projektum alakításában. Lényegében e szervezetek által választották ki a kedvezményezetteket. Ez gyakorlatilag összeköti az aktív gazdálkodókat és a tudomány, illetve az oktatás területén tevékenykedő diákokat, elősegítve a fiatalok visszatérését a konkrét termeléshez és a gazdaszervezetekhez, egymást erősítve a munkájukban. Az államtitkár-helyettes reményének adott hangot, hogy ez a program az elkövetkező években is folytatódni fog.

– A Földművelésügyi Minisztériummal eddig is kiváló volt a viszonyunk, most viszont az együttműködésnek olyan pontjához értünk, amely új lehetőségekkel kecsegtet – nyilatkozta az ösztöndíjprogram kapcsán Fremond Árpád, a VMSZ parlamenti képviselője, aki fontosnak tartja, hogy a termelőink képezzék magukat.

Az ünnepség résztvevői megismerkedhettek a marosvásárhelyi Sapientia egyetem keretében működő agrártudományi szakokkal és a Corvinus egyetem zentai kihelyezett tagozatával, s bemutatkoztak a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete Maros Szervezetének a képviselői, majd a résztvevők megtekintették a zentai felsőoktatási intézmény tangazdaságában felépített szalmaházat is.