2024. március 29., péntek
NAGYBECSKEREK

Elmaradt a BEK (részenkénti) eladása

Vagyonjogi problémák miatt elmaradt a csődeljárás alatt álló nagybecskereki BEK húsipari vállalat ingatlanának árverése. A Gazdasági Bíróság kénytelen volt határozatlan időre elhalasztani a gyár vagyonának eladását, mivel nem tudni, hogy az árverésre meghirdetett telkek kinek a tulajdonát képezik.

Jelica Baković, a Gazdasági Bíróság bírója közölte, hogy az eladás akkor lesz lehetséges, ha rendeződnek a vagyonjogi állapotok, mert a jelenlegi esetleges eladás további pereskedésbe torkolna. Ilyen helyzetben nem csoda, hogy egyetlen lehetséges vásárló sem jelentkezett.

Azt tervezték, hogy a hitelezők iránti adósság törlesztése céljából a belgrádi úton levő három parcellát és több létesítményt adnak el. Ide tartozik az ügyviteli épület és a csaknem húszezer négyzetméteres gyárcsarnokok, melyek összértékét 257 millió dinárra becsülték. Ezek lényegében a vállalat egykori ügyviteli központjának területén vannak, melyet időközben a tulajdonos akaratából Belgrádba helyeztek át.

A halasztásnak persze nem mindenki örült. Például a Graditelj építőipari vállalat képviselője sem. A vállalat négy évig dolgozott a BEK-nek, de nem fizették ki szolgáltatásait. Az építők közben kölcsönöket vettek fel, voltak beszerzők, akik beperelték őket, így aztán a BEK gyakorlatilag magával rántotta őket is. De vannak magánvállalkozók is, akik annak idején együttműködési szerződést írtak alá a vágóhíddal, kölcsönöket vettek fel, most pedig anyagi gondjaik vannak.

A BEK húsipari vállalatban 2006 óta szünetel a termelés, és munka nélkül marad több mint 150 dolgozó. A vállalatot a rossz magánosítás tette tönkre, ehhez hozzájárult az állami szervek passzív magatartása is.

A csődeljárás 2012 tavaszán kezdődött a nagybecskereki Gazdasági Bíróságon, miután a Szerbiai Nemzeti Bank közzétette azoknak a vállalatoknak a listáját (5688), amelyek több mint egy éven keresztül fizetésképtelenek voltak. E kimutatás szerint a BEK-nek 80 millió dináros adóssága van. Mivel időközben a vállalat székhelye átkerült Čukaricára, így a csődeljárás is a belgrádi Gazdasági Bíróságon folytatódik.

Azóta többször is bejelentették, hogy újraindulnak, az átszervezés azonban nem járt sikerrel. A berendezés idővel ócskavasba került, és sokan azt jósolják, hogy a BEK gyárudvarát a tulajdonos előbb-utóbb építési telekként fogja értékesíteni.