2024. március 29., péntek
FORMULA-1

Vettel türelmet kér

Türelmet kér szurkolóitól a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, aki új csapatánál, a Ferrarinál nem számít gyors sikerekre. A Red Bulltól érkezett német pilóta úgy véli, a következő szezonban még nem tudják megtörni a Mercedes uralmát és nem lesznek versenyben a világbajnoki címért.

Nem szabad azzal ámítanunk magunkat, hogy jövőre kihívhatjuk a Mercedest. Számomra egyértelmű, hogy a Ferrarinál nagy munka vár ránk, amelyhez időre lesz szükség” – nyilatkozott a Die Weltnek a 27 éves Vettel, aki hozzátette: első idényében elsősorban azt szeretné bebizonyítani, hogy az olasz istállóhoz igazolása mindkét fél számára jó lépés volt. Vettel ismét hangsúlyozta: gyerekkori álma vált valóra azzal, hogy a Ferrari szerződtette.

A mítosz, a történelem, Enzo Ferrari, a Ferrari egész szerepe a Formula-1-ben különleges érzést kelt bennem” – fogalmazott a pilóta.