2024. március 28., csütörtök
ASZTALITENISZ

Kalinić (is) lemondott

Nemrég Slobodan Tasković, a Szerbiai Asztalitenisz-szövetség (STSS) szakmai bizottságának az elnöke és Mellik Zoltán, a női válogatott szövetségi kapitánya mondott le funkciójáról, a hétvégén pedig csatlakozott hozzájuk az STSS elnöke, a szabadkai Zoran Kalinić is.

A leköszönő elnök levélben indokolta meg a távozásának okait, amelyek között első helyen említi, hogy „a nem legitim Belgrádi Asztalitenisz-szövetség rosszindulatúan, sorozatban 23-szor jelentette fel a Sportminisztériumnál, a sportszövetségeket ellenőrző bizottságnál, az olimpiai bizottságnál, s a tájékoztatási eszközökben megjelent cikkekkel a munka akadályozásával megpróbáltak kárt okozni a szövetségnek és személy szerint nekem is, s mindez annak a cél érdekében, hogy átvegyék a hatalmat és a funkciókat az STSS-ben. Természetesen ez nem sikerült nekik, hiszen valamennyi feljelentésüket elutasították, azzal a megjegyzéssel, hogy megalapozatlanok és annyira abszurdak, hogy véleményezésre sem méltóak... Mint egy olyan egyén, akinek az önéletrajza ismert és elismert, akinek soha nem voltak nézeteltérései, s nem szeretnék bosszút állni, úgy döntöttem, hogy nem töltöm be ezt a pozíciót, s nem fogom képviselni azokat, akiknek csak az a céljuk, hogy megkaparintsák a funkciókat és az egyéni érdekeiket érvényesítsék. Kizárólag ebből a megfontolásból mondok le elnöki pozíciómról.

Ma az STSS egy rendezett sportszervezet, jó infrastruktúrával, tehetséges játékosokkal, kiváló szakmai káderekkel, kiváló sporteredményekkel a 2014-es évben...” – olvasható többek között a közleményben. Kalinić külön köszönetet mondott a főtitkárnak és mindazoknak, akik az elmúlt hat évben a saját szabadidejüket és energiájukat áldozták fel a sport életben tartása érdekében.