2024. március 28., csütörtök

Együtt könnyebb

Hatéves a muzslyai Császárkert kft.

A Császárkert kft. 2008 óta próbálja egybefogni és segíteni a muzslyai, lukácsfalvi és a szentmihályi kertészeket, mert a kevés, ráadásul gyenge minőségű földet művelő bánáti kistermelőknek együtt, közös fellépéssel könnyebb túlélni a piaci kihívásokat.

Nagybecskerek gyáriparának csődje után – a kilencvenes évek elején – tömeges volt a visszatérés a mezőgazdasághoz. Legtöbben a háztáji kertészkedésben keresték a megélhetési lehetőséget. Voltak, akik néhány év alatt erős kertészekké fejlődtek, a többség azonban továbbra is kis földterületen, saját fóliasátraiban termel. Ezeknek a fölkarolása volt a Császárkert kft. egyik célja. A kertészeknek elsősorban a termények értékesítésében nyújtanak segítséget.

Hat alapítóval és három alkalmazottal kezdték, ma 53 dolgozót foglalkoztatnak, összességében mintegy kétszáz embernek biztosítanak kereseti lehetőséget. Mint Madarász Gyulam a Császárkert igazgatója mondja, nemcsak felvásárolják a terményeket, hanem kooperánsaikkal 300 hektáron meg is szervezik a termelést. Emellett saját gazdaságuk is van, 10 hektár földterülettel, öthektárnyi fóliasátorral és 3000 négyzetméteres üvegházzal. Hatszáz négyzetméteres hűtőházuk van, amelynek havi áruforgalma meghaladja az ezer tonnát. Fejlődésük szempontjából kulcsfontosságú volt az, hogy nem sokkal megalakulásuk után a Gomex kereskedelmi üzletlánc fő ellátói lettek. Ezzel folyamatossá és biztossá vált terményeik értékesítése.

Közben állandóan keresik a további lehetőségeket a termények feldolgozása terén. Így egy nemrég vásárolt új létesítményükben megkezdték a vákuum-csomagolású savanyúságok készítését. Mintegy hetventonnányi káposzta savanyítását tervezik. Ugyanakkor megkezdték a fóliasátrak gyártását is a kooperánsaik részére.

Nagybecskerek közelében a Császárkertnek nemrég óta egy üvegháza is van, itt egy külföldi magháznak végeznek kísérleteket. Szeretnének ugyanitt egy palánta-neveldét is létesíteni, saját szükségletre.

– Eddigi fejlődésünk egyik fontos momentuma, hogy az elmúlt öt-hat évben a környéken élő mintegy harminc család fogott intenzíven kertészkedésbe. Folyamatosan növelik a termelést, és már nemcsak a családtagok részére, hanem átlagosan még 5-6 személynek biztosítanak idénymunkát – mondja Madarász Gyula.