2024. április 20., szombat

Bérbe adják a kombinát földjeit is

Az Egészségügyi Középiskola mégsem költözik a volt kaszárnyába – Két tucat napirendi pont a zentai képviselő-testület ülésén

A zentai képviselő-testület tegnapi ülése zömében a különböző pénzügyek megvitatása jegyében zajlott, meglepően nyugodt körülmények közepette. A legnagyobb vagy inkább a leghosszabb vita az idei költségvetés kilenc havi megvalósításáról szóló jelentés, illetve a büdzsének a módosítása és a polgárok ingatlanjára vonatkozó vagyonadó megállapítására szolgáló adóbevallás benyújtásának kötelezettségéről szóló rendeletjavaslat megvitatása körül zajlott. Egyes képviselők ugyanis, köztük az egyedüli ellenzéki is, a témától eltérve vagy a napirendi pont kapcsán bolhából elefántot varázsolva élt nem egyszer vissza a jelenlévők türelmével, s felszólalásában tért ki olyan dolgokra is, amelyeknek semmilyen vagy csupán érintőlegesen volt közük az adott témához.

Az első napirendi pontként tárgyalt, a költségvetés kilenc havi megvalósításáról szóló jelentés szerint egyébként az erre az évre előirányzott 909 millió dinárból az adott időszak alatt 570 millió dinár valósult meg. Különböző adókból 300 millió dinár valósult meg, donációkból és transzferekből pedig 85 millió, egyéb jövedelem címén pedig 105 millió dinár, ami 62,7 százalékos költségvetés-megvalósítást jelent a 9 hónap alatt.

A költségvetés módosítására egyrészt a környezetvédelmi illeték összegének megnövekedése, valamint a mezőgazdasági területek bérbeadásából eredő összeg 8 millió dinárral történő emelkedése, illetve a kilenc havi mérleg miatt került sor, amelynek értelmében az eredetileg előrelátott 909 millió dináros költségvetés közel 25 millióval emelkedett meg, s így 934 millió dinárt tesz ki a büdzsé.

Hosszas (és lényegében meddő) vita előzte meg a magánszemélyek ingatlanjaira vonatkozó vagyonadó megállapítására szolgáló adóbevallás benyújtásáról szóló rendeletjavaslat elfogadását is, pedig az egésznek csupán az volt a lényege, hogy a rendelet értelmében az érintetteknek január elseje helyett március 31-éig kell benyújtaniuk az esetleges változtatásokról szóló adónyilatkozatukat.

A tegnapi ülés résztvevői többek között elfogadták a mezőgazdasági földterület védelmére, rendezésére és használatára vonatkozó 2014. évi program módosítását és kiegészítését is, amire azért került sor, mert 2014. június 11-én a Szabadkai Gazdasági Bíróság hatályon kívül helyezte a három évvel ezelőtt meghozott intézkedését, s így a csődbe ment kombinát, vagyis a Mezőgazdaság Rt. 2417 hektáron elterülő termőföldjei állami tulajdonba kerültek, azaz ezek is kibérelhetővé váltak. Ez magával vonta a község mezőgazdaságának a fejlesztésére szolgáló szubvenciókról szóló idei akcióterv módosítását is, amelynek értelmében 2,5 millió dinárral tudják megnövelni az erre előirányzott 9 millió dináros összeget.

A képviselők többsége megszavazta a kolumbárium helybérleti díjának a meghatározását, ami tízéves időtartamra 15-, húsz évre 25-, határozatlan időre pedig darabonként 80 ezer dinárt tesz majd ki.

A jelenlévők elfogadták az Egészségügyi Középiskolának azon döntését is, miszerint az intézmény lemond a kaszárnyában számára átruházott ingatlan használati jogáról, és visszaszolgáltatja ezt a községnek. Az indoklásuk szerint ugyanis az iskolában, a gyermekek számának állandó csökkenésével az osztályok száma is lecsökkent, ezenkívül a kaszárnya kérdéses épületének a felújítása is komoly anyagi nehézségekkel járna, ugyanakkor a kérdéses iskola is támogatja a Gimnázium bővítési tervét, amely olcsóbb és egyben gyorsabb megoldást is jelentene számára. A végzés kapcsán több képviselő is hangot adott annak, hogy az így üresen maradt ingatlan felújításával egy gerontológiai központot lehetne kialakítani, ami az egészségügyis diákok számára is lehetőséget biztosítana a gyakorlatok elvégzésére.

Az ülésen több felmentésre és kinevezésre is sor került. Többek között a Zentai Történelmi Levéltár éléről nyugdíjba vonulása miatt felmentették Fodor Istvánt, helyette pedig megbízott igazgatónak Molnár Tibort nevezték ki.